GAZDASÁGI HÍREK
Általában féláron kezdődik a licit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által lefoglalt termékekre az árveréseken – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
A NAV legutóbbi árverésén mintegy 1100 termékre lehetett licitálni, köztük 1070 ingóságra és 54 ingatlanra, az üzletrészek kategóriája viszont üres volt. A legérdekesebb tételek között volt egyebek mellett fehérarany gyémántköves gyűrű, állószolárium, dagasztógép és vaskályha is. 2015-ben összesen 16 031 árverést hirdetett meg a hivatal elektronikus felületén – olvasható a VG-ben.
Az adóhatóság tájékoztatása szerint a licit a becsérték – amelyet a végrehajtó állapít meg piaci érték alapján a lefoglaláskor – 50 százalékával kezdődik. Arról azonban nem közölt információt a NAV, hogy az árverések alkalmával mekkora bevételre tett szert.
Az ingatlanok közül a legalacsonyabbról, mindössze 37,5 ezer forintról egy ötven éve épült, egyszobás, 15 négyzetméteres nagybaracskai családi ház indul, amely 14,4 millió forintos adótartozás fejében került a NAV-hoz. A legdrágább pedig egy 16,3 milliós köztartozás miatt a NAV-hoz került, 2172 négyzetméteres telken lévő 277 négyzetméteres, 11 szobás, 9 éve épített rákóczifalvai családi ház, garázzsal, istállóval és szénatárolóval. Ennek minimálára 41,25 millió – írja a napilap.
A legolcsóbb autó egy 1999-es évjáratú Suzuki Swift, erre már 50 ezertől mehet licit. A legjobb fogásnak a 3 milliósra becsült, de szerencsés esetben akár már 1,5 millióért is elvihető ötajtós, közel 200 ezer kilométert futott Volvo tűnik, még ha vannak is rajta apróbb sérülések.
További hírek
A prémiumtűzés korlátai
Gyermekeit nevelő szülő járulékfizetése
Alapítvány: kiesett alapítók
Családi vállalkozás változása
Átalányadó 2026: emelkedett az elszámolható költséghányad
Átalányadó 2026: emelkedett az elszámolható költséghányad
Alanyi mentességre történő áttérés
Melyek a megőrzendő munkaügyi iratok?
Új nyomtatvány a biztosítási jogviszonyok bejelentésére
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
10
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



