GAZDASÁGI HÍREK

Kevesen maradnak devizahitelesek
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A devizás autó- és személyi hiteles ügyfelek elenyésző hányada kérte a forintosítás mellőzését, annak ellenére, hogy sokaknak nőtt a törlesztőrészlete.

2016. január 18.

Bár sokaknál nőtt a törlesztőrészlet, a személyi és autóhitelesek zöme nem kérte a szerződésmódosítás és a forintosítás mellőzését a finanszírozó pénzügyi intézménynél. Erre a forintosításról és szerződésmódosításról szóló levél kézhez vételét követő 30 napon belül van lehetőség, és tekintettel arra, hogy ezt a dokumentumot a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások a jogszabályok szerint december 15-ig postázták, a legtöbb ügyfél esetében a napokban le is járt a határidő.

Volt pedig olyan hitelintézet, ahol sokaknak nőtt a törlesztőrészlete. Az MKB-nál például több mint 6 ezer szerződést érintett a forintosítás, az állomány meghaladta a 7 milliárd forintot, és a szerződések körülbelül felénél emelkedett is a részlet átlagosan 12 százalékkal. Mindennek dacára a kliensek csupán 2,5 százaléka döntött úgy, hogy nem kér az átváltásból. Ezek a konstrukciók jellemzően olyan autóhitelek voltak, amelyeknél az ügyfelek eredetileg forintban fix törlesztőrészletet vállaltak, így a havi terheikben a válság idején sem érezték ugyan a svájci frank árfolyamának emelkedését, a meg nem fizetett árfolyamkülönbözet miatt viszont a tőketartozásuk sem csökkent az eredetileg várt mértékben.

Az új szerződésben viszont annuitásossá válik a kölcsönük, amelynek nemcsak a törlesztőrészlete, de a futamideje is nőhet. A törlesztőrészlet emelkedésének mértéke azonban limitált, a szerződéskötéstől számított 12 éves futamidőn belül kifutó konstrukcióknál maximum 15, az ennyi idő alatt le nem zárhatóknál legfeljebb 25 százalékos lehet. Szintén törlesztőrészlet-emelkedésre számíthattak azok, akiknek késedelmes volt a hitelük, de a mérték náluk sem lehetett nagyobb.

A forintosítással egyébként még azok a svájcifrank-hitelesek is jellemzően jobban jártak, akiknek nőtt a havi terhük. Az átváltás ugyanis a nem késedelmes tartozás esetében a 2014 novemberi, vagyis a piacinál körülbelül 10 százalékkal kedvezőbb árfolyamon történt meg, vagyis ha a törlesztő nőtt is, a fennálló tartozás mérséklődhetett. Nyilván ez is az oka annak, hogy a szerződésmódosítást a legtöbben elfogadták.

Az UniCreditnél például 800 személyi kölcsönt érintett most a forintosítás, ezek ötödénél nőtt a törlesztő, igaz, átlagosan csupán 1800 forinttal, és közülük senki sem kérte a forintosítás mellőzését. A K&H-nál 9 ezer ügyfélnek küldtek levelet, és nem egészen a tizedüknél emelkedtek a részletek, a növekedés 7,54–24,98 százalék között volt, közülük 50-en kérték a forintosítás mellőzését. A CIB Lízingnél 15 ezer, a CIB Banknál mindössze 130 szerződést módosítottak, a lízingcégnél ezeknek csupán a töredékénél nőtt a részlet, a banknál pedig minden hitelesnek csökkentek a terhei. A lízingcégnél a részletek kizárólag az úgynevezett maradványértékesítéses konstrukcióknál emelkedtek, és az ügyfelek 3 százaléka kérte eddig a forintosítás mellőzését. A Budapest Autófinanszírozási Zrt. 14 ezer ügyfélnek küldött levelet, és a pénzügyi intézmény állítása szerint néhány speciális esetet leszámítva nem növekedtek a törlesztőrészletek. Emelkedés akkor fordulhatott elő, ha az ügyfél késedelembe esett, vagy ha jövőbeni törlesztési ütemezés az ügyfél által korábban kért nagy összegű befizetést tartalmazott. A társaság közlése szerint eddig a kliensek elenyésző hányada kérte a forintosítás mellőzését.

vg.hu

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

28

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR