Több tanulságos eset is bizonyítja, hogy új gyakorlat alakult ki az adóhatóságon belül, amely „egyfajta retorzió” a teljesen nullás áfa bevallásokkal szemben. Az ilyen bevallásoknál
nemcsak arról van szó, hogy az elszámolandó adó nulla, hanem a bevallás minden adata nulla, vagy üres cella. Az ilyen bevallás pedig – ha volt értékesítés – az adózó, vagy a könyvelője részéről valamilyen mulasztásról tanúskodik, amit az adóhatóság adóhiánnyal torol meg.Hiába az eljárás előtt évekkel benyújtott önellenőrzés, a hivatalnokok hajthatatlanok, az indokaik pedig ridegek.
A hivatal részéről nem rögtön, a nullás bevallás után jelentkeznek revízióval, hanem évekkel később, ekkor pedig a cég pedig gyanútlanul átadja az adatokat tartalmazó analitikákat.
Az adóhatóság részéről számba veszik az értékesítési adatokat, az összes felszámított adót, ideértve a fordított adózás alá tartozó tételeket is. Az összes fizetendő adóval szemben azonban megtagadják a levonható adó érvényesítését. Hiába érvel az adózó azzal, hogy az értékesítési adatok bevallásban való feltüntetése adminisztratív hiba okán az eredeti bevallásból elmaradt és miután ezt tapasztalták, joggal gondolhatták, hogy az így létrejött áfafizetési kötelezettséget csökkenthetik az időszakra jutó levonható adóval.
A hivatal álláspontja az, hogy az adózó „nyilvánvalóan” nem kívánt a levonási jogával élni, amikor nullát írt be a bevallásába. Azt is kifejti a hivatal a szóba forgó döntéseiben,
hogy a bevalláskor az adózó már élhetett volna a választási jogával, a nulla pedig ezt a választást tükrözi, az pedig egy önellenőrzéssel már nem változtatható meg.
Ezzel szemben a könyvelők azon az állásponton vannak, hogy az adóhatóság jogértelmezése az áfa levonhatóság tekintetében nem egyeztethető össze a levonási jog Európai Unió által lefektetett irányelvbeli értelmezésével. Ennek kapcsán az Európai Bíróság több ítéletében is leszögezte, hogy a levonási jogot nem lehet adminisztratív eszközökkel korlátozni.
Ellentétes az adóhatóság magatartása a méltányos elbírálás követelményével is.
Ezen utóbbi érvek azonban csak részben igazak. A bevallások adattartalmára való hivatkozás ugyanis tagállami hatáskörben
maradt. Így az adott tagország szabhatja meg, hogy a nullát miként kell „értékelnie” az adóhatóságának. Bár a jogszabályból a választás csupán erőltetett analógiával vezethető le, a NAV álláspontja szűken nézve önmagában nem jogszabálysértő. Más a helyzet, ha az adóztatást annak elvei és célja szerint kell tekintetni. Ekkor ugyanis a méltányos elbírálás és a rendeltetésszerű jogalkalmazás a hivatalt is kötné. Az eddigi esetekből azonban úgy tűnik, hogy a hivatal nem retten vissza attól, hogy a „nullákat” beíró könyvelők ügyfeleit megbüntesse, még akkor sem, ha közben elvi síkon nincs igaza.
Úgy tűnik, egy a lényeg: bírságolni.
Bár maga a forgalmi adó a következő időszakban érvényesíthetővé válik, így a határozat jogerőre emelkedéséig benyújtott, soron következő áfabevallás alapján nem is keletkezik adóhiány, mégis a hivatal 50 százalékot vet (vetett) ki a kikalkulált adókülönbözetre. Ez akár sokmilliós összeg is lehet, annak ellenére, hogy a nullás bevallást követően benyújtott önellenőrzés jogintézménye éppen arról szól, hogy az adózó mentesül a jogkövetkezmények alól. Más adóknál fel sem merül, hogy ne lennének a költségek érvényesíthetőek, ha például valamelyik vállalkozás nullás társasági adó bevallást nyújt be. Az is furcsa, hogy a hivatal ezeket feldolgozza és nem teszi „hibaágra”. Az adóhatóság vélhetően azért nem olyan gyanakvó a nullás bevallások kapcsán, mert nincs kapacitása és a törvény nem is írja,
hogy kételkedni lenne köteles az önadózás útján beküldött adatokban, pusztán azért, mert azok nullák. Fontos viszont, hogy az 50 százaléknyi bírság megállapítását az adóhatóság lényegében kizárta az ún. Bírságolási Kézikönyvében, ahol tételesen szerepelteti, hogy a jövőben érvényesíthető levonható adó méltányolandó körülmény (23. pont). Ezzel szemben a hivatal az 50 százalék bírság kapcsán kifejti, hogy
nincs méltányosságnak helye, ha az adózó az árbevételét először nem, majd csak később, önellenőrzéssel vallja be. Ez utóbbi ütközik az önellenőrzés jogintézményével, de ez nyilván nem zavarja a megállapításban érdekelt revizorokat és osztályvezetőket. A hivatal hallgat arról, hogy a teljesen fals, de nullától eltérő adatokat vallók körében – ezek szerint – jogilag nem tehetnének megállapításokat.
Tudomásom szerint több ügy van folyamatban felügyeleti intézkedés és fellebbezési szakban a hivatalon belül, így – hacsak a hivatal vezetése és/vagy a minisztérium nem lép közbe – újabb fejezet nyílhat a viszonylag ártatlan ügyfelekre
kiszabott brutális következményekkel járó hivatali megállapítások történetében.
Ruszin Zsolt
MKOE alelnök