JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A kormány várhatóan még a héten dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó (áfa) a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közgyűlésén szerdán Budapesten.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban az építőiparra 3474 milliárd forint forrás jut. Ebből 561,4 milliárd forintot tesz ki a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia keretében a köz- és lakóépületek felújítására fordítható összeg.
Lenner Áron Márk úgy vélte, hogy még két jó év kell az építőiparnak ahhoz, hogy elérje a 2006-os 2360 milliárd forintos csúcs-teljesítményét.
Elmondta, az idén a szerződésállomány csak fele a tavalyinak és szeptember végéig csak 4657 lakás épült, ami 9,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A lakásépítést növelheti, ha csökken az áfája, de hozzájárul a lakossági deviza hitelek rendezése, a növekedési hitelprogram, továbbá a családok otthonteremtési támogatása is – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke a lakásépítéssel kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarországon az építőipar teljesítményének 7 százalékát adja a lakásépítés, ugyanez az arány az EU-ban 36 százalék. Az elmozduláshoz feltétlenül szükséges a lakás-áfa 5 százalékra való csökkentése, amely egyúttal a fekete gazdaságot is tisztítaná – mondta.
Az új közbeszerzési törvényről szólva üdvözölte az elnök azt, hogy nem a legolcsóbb, hanem a minden szempontból legelőnyösebb ajánlatot kell elfogadnia a nyertesnek. Ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy az új törvény szerint a megrendelőnek kell kifizetnie a fővállalkozó alvállalkozóit. Az ÉVOSZ javasolja a korábbi szabály visszaállítását: a fővállalkozó csak akkor kapja meg a díját, ha igazolja az alvállalkozói kifizetését.
Beszélt arról is, hogy az építőipari árak idén két százalékkal emelkedtek, viszont a bérek öt százalékkal nőttek. Ez utóbbi oka az, hogy már a szakmunkásokért is versenyezni kell. Az ágazat árbevétel arányos nyeresége 4-5 százalék közötti, de nagy a szórás, sok cég veszteséget könyvel el, de akad 15 százalékos árbevétel-arányos nyereséget elérő cég is – közölte, s úgy vélte, ebben az évben 2100 milliárd forint árbevétel várható az ágazatban.
MTI
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR