GAZDASÁGI HÍREK

A bankszövetség elfogadja az új Quaestor-törvény tervezetét
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Magyar Bankszövetség, tudomásul véve a kárrendezési törvényt, arról biztosította a kormányt, hogy tagintézményei a jogszabály maradéktalan betartásával fogják elősegíteni annak végrehajtását – közölte Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára az MTI-vel azt követően, hogy az igazságügyi miniszter szerdán benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét.

2015. december 09.

A főtitkár kiemelte: a csaló brókerek áldozatainak kárrendezéséről a kormány több fordulóban egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel. A szakmai szervezet továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyes rosszhiszemű szereplők által okozott kárért nem tehetőek felelőssé a vétlen pénzintézetek, ezt az Alkotmánybíróság is megerősítette - mutatott rá.
    Hangsúlyozta, hogy a taláros testület döntése nyomán szükségessé vált új törvény előkészítése során a Magyar Bankszövetség tudomásul vette a kormányzati szempontokat, és a felek figyelemmel voltak a nemzetközi kötelezettségekre is. Mindezek és különösen a méltányos fogyasztóvédelmi elvek mentén alakította ki a kormányzat a kárrendezési törvény új tervezetét.
    Az ellenzéki pártok támogatásával már az idén megszülethet az új Quaestor-törvény, az új javaslatban bővült a cégek köre, a 30 milliós értékhatár a korábbi hozamokkal csökken, és 3 millió forint fölötti 11 százalék önrészt kell vállalni – derült ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkárának szavaiból.
    Az államtitkár a javaslat benyújtása után szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a parlamenti  képviselők négyötödének támogatása szükséges ahhoz, hogy még az idén megszülethessen az új Quaestor-törvény, ehhez az ellenzéki pártok együttműködését is kéri a kormány, ennek hiányában ugyanis csak februárban kezdődhet a törvényjavaslat érdemi tárgyalása.
    Völner Pál felidézte: az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a jogszabály egyes rendelkezéseit, ezek korrigálása megtörtént. Példaként említette, hogy azokra az esetekre vonatkozik majd a törvény, amelyeknél ugyanaz a cégcsoport forgalmazott és bocsátott ki a kötvényt, tehát a cégek köre bővülni fog. A 30 millió forintos értékhatárt nem kifogásolta az Ab, de észrevételezte, hogy nem lehet általános kártérítés, hanem a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell az összeget, ennek is eleget tesz az új jogszabály.
    A 30 millió forintos kártalanítási határon belül a Befektető-védelmi Alap (Beva) korábbi szabályzatához hasonlóan az önrészt viselni kell, ennek mértéke 3 millió forintig nulla százalék, az afölötti összegnél 11 százalék. Mintegy 32 ezer károsultból 17 ezernek nem kell önrészt viselnie.

MTI

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

19

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR