GAZDASÁGI HÍREK
Hibernált állapotból találhat magára a hazai pályázatmenedzsment szakma – a jövő év első harmadától futószalagon érkeznek majd a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus pályázati kiírásai.
Az előző ciklus derekán még 5-6 ezer tanácsadót foglalkoztató kör mostanra a felére olvadt, sok pályázatíró cég tönkrement vagy profilt váltott. A piacon javarészt azok a cégek maradtak talpon, amelyek projektmenedzsment feladatokat láttak el uniós támogatást nyert vállatoknál. Ám hamarosan érkezik az áradat és sokan visszatérhetnek. Az évtized végéig 12 ezer milliárd forintnyi lehívható forrás elérhető, az új kiírások pedig 4-5 évig igen sok munkát adnak majd a tanácsadóknak.
Az új időszakban a kormány kizárta a privát tanácsadókat az állami és önkormányzati érdekeltségű társaságok uniós fejlesztéseinek pályázati és projektmenedzsment feladataiból. Megbízást akkor sem kaphatnak, amikor egy pályázati kiírás magáncégeknek szól ugyan, ám a projekt konzorciumában állami vállalatok is érdekeltek. Ezáltal a döntés – elvileg – a lehívható források mintegy felét érinti majd.
A tervek szerint a közszférában saját fejlesztési apparátusokat hoznak létre. A pályázati, projektmenedzsment feladatok ellátása, koordinálása érdekében megyei fejlesztési biztosokat neveztek ki, a további erőforrások biztosításának kialakítása folyamatban van.
Az állami, helyhatósági szereplők visszajelzései alapján látható, hogy a közszférának szüksége lesz a külső szakértőkre, mérethatékonysági okokból egyszerűen nem lesz kifizetődő számukra az, hogy kizárólag maguk lássák el a közszféra pályázatmenedzsment teendőit – állapította meg Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. A közbeszerzési törvény aktuális változásai ráadásul éppen hogy új tanácsadók bevonását kényszerítheti ki. Így november elsejétől az 50 százalék alatti támogatás intenzitással bíró vállalkozásokra is kiterjesztik a közbeszerzési kötelezettséget – ez adminisztrációs és költségszempontból is többletfeladatot róhat az intézményekre.
napi.hu
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR