GAZDASÁGI HÍREK

Az építőanyag szövetség az épületenergetikai pályázatok mielőbbi megjelentetését sürgeti
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány által beígért épületenergetikai pályázatok mielőbbi, nagy volumenű kiírását sürgeti a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ), amely szerint az így nyerhető források nélkül nem indul be a lakásállomány felújítása.

2015. október 15.

A szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány által elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2020-ig a lakóépületekre 38,4 petajoule energiamegtakarítást irányoz elő, ebből 17,6 petajoule jut a családi házakra. A cél teljesítéséhez a családi házak egyötödét kellene felújítani 2020-ig.
    A szakmai szervezet kifejti, a teljes magyarországi lakásállomány 61 százalékát kitevő családi házak tulajdonosai a felújításhoz a saját erőt többnyire lakástakarék-pénztári megtakarításból fedezik, valamint bankhitelt vesznek fel, illetve lakossági energiahatékonysági pályázatokon nyerik.
    A közleményben emlékeztetnek, hogy az Otthon Melege Program keretében eddig mindössze egy 10 milliárd forintos keretösszegű pályázat jelent meg a társasházak korszerűsítésére. A pályázatok keretében igényelt összegek ugyanakkor a rendelkezésre álló keret többszörösét tették ki.
    A MÉASZ attól tart, hogy a várható további ösztönzők, támogatások bejelentésének "lebegtetése" miatt a lakossági beruházók elhalasztják beruházási döntéseiket.  
    A közleményben megjegyzik, hogy a 2010-ben kötött lakás takarék-pénztári szerződések megtakarításait az idén lehet felvenni. Ez a több százmilliárd forintnyi összeg komplex felújításokat szolgálhatna megfelelő támogatás mellett, nélküle azonban kisebb hozadékú részfelújításokra aprózódhat szét.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR