JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az eddigi javaslatnál több országos hatáskörű szerv vezetőjére terjesztené ki a közbeszerzési törvény összeférhetetlenségi szabályait az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.
A testület a szerdai ülésén több változtatást is elfogadott a közbeszerzési törvény módosításán, a többi közt azt, hogy a Közbeszerzési Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamint a Központi Statisztikai Hivatal vezetője és hozzátartozói tulajdonában álló társaságok se tehessenek ajánlatot közbeszerzésekben.
Egy másik elfogadott módosítás az úgynevezett offshore kizáró okok Európai Bizottság által jóváhagyott verzióját tartalmazza, ennek értelmében azzal a társasággal kell felmondani a szerződést, amelyben 25 százalékot meghaladó arányt szerez a törvény által kifogásolt cég.
A bizottság pontosította annak szabályait is, hogy uniós forrás felhasználásakor mikor kötelező közbeszerzési szaktanácsadó bevonása, egy módosításban pedig azt rögzítette: ki kell zárni a közbeszerzésből azt a résztvevőt, amely az előleget nem szerződésszerűen használja fel.
A közvetlen ajánlattételi felhívással induló közbeszerzésekben az eddigi három helyett négy résztvevőnek kell elküldeni a felhívást, a koncessziós beszerzéseknél pedig a jövőben nem zárhatók ki az az ajánlattevő, amelynek pályázati hiányosságai hiánypótlással orvosolhatók.
(MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR