JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A képesítés jellegéhez kötött gyakorlati időt ír elő a kormány az utazásszervezői engedély megszerzéséhez, továbbá egy személy csak egy cégnél töltheti be ezt a pozíciót - egyebek mellett ezt tartalmazza az utazásszervezésről szóló kormányrendelet módosítása, amely szeptember 2-tól hatályos.
A módosítás alapján az utazás szervezésért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítés, illetve a magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettség, vagy akár más felsőfokú végzettség is.
Az utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély megszerzéséhez e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős vezetőnek. A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat a középfokú szintű képesítés esetén 7 év, az általános bármilyen felsőfokú végzettség esetén 5 év, illetve mindössze 3 év a turisztikai közgazdász szakképzettséggel rendelkezőknél. Ez utóbbi körbe sorolja a rendelet a turisztikai vagy idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettséget is.
A cég szakmai felelős vezetőjének a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal kell igazolnia.
A rendelet előírja, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a
tisztséget. Az illető az utazási vállalkozásnál munkavállalóként, vagy pedig foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét. Így például megbízási szerződéssel is alkalmazható, de legalább heti 20 órára kell kötni a szerződést. Ez az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak ez év december 31-ig kell igazolniuk a hivatalnak, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak.
(MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR