GAZDASÁGI HÍREK
Az elmúlt években elhalasztott vásárlások növelték a kiskereskedelmi forgalmat az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adataira reagáltak.
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2015 májusában a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a KSH szerint.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom csaknem 10 százalékos bővülése jelzi, hogy a háztartások most pótolják az elmúlt években elhalasztott vásárlásokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy a májusban is gyengélkedő élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem részben a vasárnapi boltbezárás eredménye. Ez az a termékcsoport, amelyben nem lehet a végtelenségig növelni a fogyasztást, hanem a minőség kerül előtérbe - jegyezte meg.
Elmondta: az üzemagyagok drágulása miatt érthető, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem forgalma még áprilisban 9,3 százalékkal, májusban pedig csak 5,6 százalékkal nőtt.
Az elemző szerint a szektorban pozitívak a kilátások, ezért arra számít, hogy a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékos növekedése az év végéig kitart.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén úgy vélekedett, hogy a bővülés fő összetevője a sok elhalasztott vásárlás miatt a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelem növekedése. A válságot és a lassú kilábalást leginkább a nem élelmiszer jellegű termékek értékesítései sínylették meg, így a fellendüléssel ezek eladásai megugorhattak - vélekedett. Az élelmiszer jellegű kiskereskedelem növekedése ugyanakkor lassult májusban, ezért a főindex is mérséklődött - tette hozzá.
Balatoni András elmondta: a lakossági bizalom szintje - ami az elmúlt időszakban kissé csökkent - továbbra is historikusan magas szinten van. Ez azt jelenti, hogy az emberek bíznak a jövőben, azaz rendelkezésre álló jövedelmük nagyobb részét költik el és kevesebbet fordítanak megtakarításra, illetve hitelek visszafizetésére - fejtette ki. Ennek köszönhetően a vásárlóerő bővülése egyre jobban átgyűrűzik a kiskereskedelmi forgalomba és a fogyasztásba - tette hozzá.
Az ING vezető elemzője kiemelte: az online pénztárgépek bevezetése miatt a kiskereskedelmi forgalomban százmilliárd forintos nagyságrendű fehéredés is folyik az áfa-bevételek növekedése által. Mindez a szakértő szerint "fűti" a kiskereskedelmi adatot, a fogyasztási adatokra azonban nincs hatással, mivel a statisztikai hivatal a hazai össztermék (GDP) számításakor figyelembe veszi az "informális fogyasztást" is, azaz számol egy kicsit a szürke- és feketegazdasággal is.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint kedvező a májusi 4,4 százalékos éves növekedési ütem, a 3-4 százalékos bővülés nemzetközi viszonylatban is jó eredménynek számít.
Kiemelte, hogy a webáruházak eladásai 130 százalékot meghaladóan növekedtek, amellyel Magyarország a nemzetközi trendet követi. Bár az ágazat súlya 3 százalék körüli, azonban a ruházati piac is "csak" 5 százalékos arányt képvisel a teljes kiskereskedelmi forgalomban.
Átlag alatti a növekedés az élelmiszereknél és a bútoroknál, tartós műszaki cikkeknél - ismertette az OKSZ főtitkára, hozzátéve: fontos látni, hogy az élelmiszerek kisebb kilengéssel követik a kereskedelmi folyamatokat, mivel "enni kell", egy válságos időszakban az élelmiszer az utolsó, amiből kevesebbet vesznek a családok.
Vámos György elmondta: a kiskereskedelmi forgalom bővülése hátterében egyrészt a 2-3 százalékos reálkereset növekedés áll, másrészt érzékelhető az online pénztárgépek bevezetésének piactisztító hatása is.
A főtitkár várakozásai szerint a második félévben mérséklődik a növekedési ütem az online pénztárgép rendszer hatásának kifutása miatt, azonban így is 3-4 százalék körüli bővülés várható, és az éves kiskereskedelmi mérleg is mindenképp pozitív lesz - tette hozzá.
Hozzátette: a hőség kissé visszafogja a vásárlásokat, az emberek nyaralnak, vagy kevésbé mozdulnak ki, azonban nem biztos, hogy ez meglátszódik a statisztikában.
(MTI)
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
19
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR