GAZDASÁGI HÍREK

Sokkal kevesebb a felszámolt cég az idei első félévben
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az idei első félévben mintegy 5500 felszámolást indítottak, ami 38 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszaki 8900-hoz képest, eközben pedig a kényszertörlési eljárások száma is jelentősen csökkent - közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő szerdán az MTI-vel.

2015. július 09.

A Bisnode szerint ez a visszaesés "kiemelkedően jó hír a magyar gazdaságnak". Kifejtik, hogy az idén az egy évvel ezelőttinél jóval kevesebben kezdeményeztek felszámolást vevőjük nemfizetése miatt, ami arra enged következtetni, hogy javulás mutatkozik a cégek fizetőképességében.    Csökkent a kényszertörlések száma: míg 2014 első felében még több mint 21 500 ilyen eljárást kezdeményeztek, idén már kevesebbet, alig több mint 16 700-at, ami 22 százalékos csökkenést jelent idén. A kényszertörlési eljárások egy részét szintén a cégek fizetésképtelensége miatt indítják, így jó hír, hogy ezen eljárások száma is kevesebb.
    Az összesítés szerint a végelszámolások száma 6,7 százalékkal nőtt 2014 első félévéhez képest: 2015-ben eddig összesen mintegy 4500 vállalkozásnál indult végelszámolás, míg egy évvel korábban közel 4300 ilyen eseményt regisztráltak.
    A Bisnode közzétette a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját is: e szerint a vendéglátás stabilan átvette az építőipar helyét a legnagyobb kockázatú szektorok listáján. "Sajnos a balatoni vendéglátásról felröppenő hírek is a vendéglátás kockázatosságát támasztják alá, mivel az alacsony bérek miatt nehéz munkaerőt találniuk a tó melletti vendéglátó-ipari egységeknek" - fogalmaznak a közleményben. Mivel így is rizikós az iparág, itt válnak a legnagyobb arányban fizetésképtelenné a cégek, ezért - ha talpon szeretnének maradni - feltehetően még külső nyomásra sem tudnak jóval magasabb béreket fizetni. Jelentősebb átrendeződések történtek a listában 2014 első félévéhez képest a nagykereskedelem, a gépjármű-kereskedelem, a textilipar és a gumitermék gyártása területén is, itt is a többi szektorhoz viszonyítva a korábbinál nagyobb kockázattal kell számolni. A fafeldolgozás és a fémalapanyag gyártása lényegesen kisebb rizikójúvá vált, sőt az utóbbi már nem is szerepel a listán.
    A kilátásokkal kapcsolatban a Bisnode kifejti: a 2015 első féléves számok bizakodásra adnak okot, ugyanis a felszámolások és kényszertörlések száma is jóval alatta maradt a 2014 első félévinek. Ez már remélhetőleg egy mérsékelt javulás jele, azonban a gazdaság szereplői "nem dőlhetnek hátra", a külgazdasági tényezők miatt ingadozó forintárfolyam is hatással lehet a cégek további teljesítményére.

A Bisnode szerint a gazdaság szereplőinek továbbra is körültekintően kell eljárniuk üzletkötés és utólagos fizetés engedélyezése esetén. Vendéglátó-ipari vagy építőipari partnerek esetében pedig különösen érdemes odafigyelni, mivel ezekben a szektorokban már hosszú ideje kiugróan magas a cégek bedőlési aránya. Az ország keleti részén tevékenykedő vállalkozások átlagosan továbbra is rizikósabbak, mint a nyugati országrész vállalkozásai. A fővárosi vállalkozásokra is érdemes odafigyelni, mivel a többi közigazgatási területhez képest itt is megnőtt a cégek bedőlési aránya - hívja fel a figyelmet a Bisnode.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR