JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Ősztől új szabályok érvényesek az utazási vállalkozásokra
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Kormány az európai uniós előírásoknak megfelelően módosította az utazási vállalkozók szakmai tevékenységéért felelős személyekre vonatkozó szakmai követelményeket. Az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik. Az új előírások 2015. szeptember 2-tól lépnek hatályba, s nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát.

2015. június 15.

A módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, vagy akár más egyéb felsőfokú végzettség. Utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek. A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat 7 év (középfokú szintű képesítés esetén), 5 év (általános bármilyen felsősokú végzettség esetén) vagy 3 év (turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén). Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.

További változás lesz, hogy a jogalkotó újra előírta azt a korábbi szabályt, mely szerint a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztségét. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét (pl. megbízási jogviszony), de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia. Az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell leigazolniuk a Hivatal felé, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak.

Az új követelmények az utazási szakmai szövetségek bevonásával és közreműködésével kerültek kidolgozásra. Mindez a Kormány és a szakmai érdekvédelmi szervezetek között fennálló hatékony és szoros együttműködés eredménye.

A jogszabályok közvetlenül az alábbi internetes címeken olvashatók:

Magyar Közlöny

Az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2015. (VI. 9. ) Korm. rendelet

Magyar Közlöny

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXVI. törvény

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

28

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR