JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Répássy Róbert államtitkár volt az egyes büntetőjogú törvények módosításának előterjesztője az Országgyűlés 2015. május 12-i ülésnapján.
Répássy Róbert expozéjában felidézte, hogy 2015. április 1-vel a reintegrációs őrizettel bővült a büntetés-végrehajtási szervezetek eszköztára. Ennek révén a társadalmi visszailleszkedés lépcsőzetesen valósulhat meg, s a reszocializációt nagymértékben szolgálja, hogy ebben az időszakban az elítélt biztosíthatja megélhetését, munkát kereshet, vállalhat, alakíthatja társadalmi-családi kapcsolatait. Nagyban csökken annak a veszélye, hogy az elítélt visszaessen – mutatott rá az államtitkár, aki előnynek nevezte továbbá, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények leterheltségét is csökkenti anélkül, hogy az elítélt elkerülje büntetését. A javaslat elsődleges célja, hogy az új jogintézménnyel szorosan összefüggő törvényi szabályokkal a teljes összhangot megteremtse és a rendszer eredményes működéséhez szükséges feltételeket biztosítsa – fejtette ki Répássy Róbert.
A törvényjavaslat törekszik az igazságszolgáltatás résztvevői által tett észrevételek alapján a jogértelmezési nehézségek kiküszöbölésére, és az eljárások gyorsítására, a hatékonyság fokozására.
A nemzetközi kötelezettségeknek is meg kívánnak felelni és biztosítani szeretnék az uniós joggal való maradéktalan összhangot.
Répássy Róbert a változtatások közül kiemelte: a fogolyszökés szankcionálása – a reintegráció intézményéhez kapcsolódva – kiegészülhet. Világossá kell tenni az elítélt számára, hogy a reintegráció nem kegy, vagy kegyelem, hanem a büntetés-végrehajtás része, és a szabályokkal való szembehelyezkedés szigorú következményekkel jár – mondta.
Hozzátette: felfüggesztett szabadságvesztés esetén lehetőség lenne az utólagos bírósági mentesítésre. Kiegészítik és pontosítják a korrupciós bűncselekmények tényállását, eszerint a hivatalos személyek számára a vesztegetés feljelentésének elmulasztása büntetendővé válik.
A felderítési hatékonyság növelése érdekében a befolyásolás vásárlása és az ezzel való üzérkedésnél lehetőség lesz a korlátlan enyhítésre, ez nagyban segíti a célt, hogy a nagyhalak se maradjanak büntetlenül – mondta.
A rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél az új életpálya-modell kapcsán kiemelte: a rendfokozat szerepe a hatályba lépés után jelentősen megváltozik, ezért szükség volt a Btk. kiegészítésére és kisebb módosítására. A javaslat egyértelműen törvényi szinten rendezi a büntetőeljárás során kiszabott rendbírság elévülési szabályait.
Az előzetes letartoztatást megalapozó iratokat meghatározott esetekben a vádemelést megelőzően nem csak a kényszerintézkedés elrendelésekor, hanem annak meghosszabbításakor is a terhelt és a védő rendelkezésére kell bocsátani.
A javaslat alapján a büntetés-végrehajtási ügyekben a bírósági titkárok is eljárhatnának. Az államtitkár arra is kitért, hogy a többszörös visszaesők, ötéves, vagy ezt meghaladó szabadságvesztések esetében a büntetések letöltésének is minél hamarabb meg kell kezdődnie.
(MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR