JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés, 2011. január 1-jétől ugyanis naptári napokban, és nem munkanapokban kell megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket.
A fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz kapcsolódó törvénymódosításokról szóló javaslat tartalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatások esetén alkalmazandó határidőkről szóló kormányrendelet, melynek tervezetét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium készítette elő.
A javaslat összefüggésben áll a kormányprogramban rögzített célokkal, miszerint a kormány a közigazgatás rendszerét hatékonyabbá, ésszerűbbé és átláthatóbbá kívánja tenni, az állampolgárokat és a gazdasági szereplőket gyorsabb, hatékonyabb ügyintézési menettel kívánja segíteni.
A naptári napban való számolás bevezetésével "sebességet vált" a közigazgatás, egyszerűsödik az ügyintézés, mivel így nem húzódnak el annyira az ügyek, ez az ügyfelek érdekeit szolgálja, szemben az eddigi gyakorlattal, mely a hivataloknak kedvezett, mert például egy 3-4 napos ünnep során ennyivel kitolódott az ügyintézési határidő és kiszámíthatatlanná tette az ügy menetét. A hivatalok számára így ugyan rövidebb idő áll rendelkezésre, de a munkaerő átcsoportosításával lényegesen hatékonyabban tudnak dolgozni. A javaslat kiterjed adminisztratív kötelezettségekre is, vagyis például az ügyfelet terhelő adatbejelentés esetében is naptári napokban kell a jövőben számolni.
A tervezet szerint az egyes eljárási határidők három munkanapról öt napra, öt munkanapról nyolc napra, nyolc munkanapról tíz napra, tíz munkanapról tizenöt napra, tizenöt munkanapról húsz napra, huszonkét munkanapról harminc napra, harmincöt munkanapról pedig ötven napra módosulnak. A hatvan napos határidők helyett két hónap, a kilencven napos határidők helyett pedig három hónapos határidő lesz megállapítva.
Változás lesz abban is, hogy az ügyintézés kezdetét 2011-től a hatóságoz való beérkezést követő munkanaptól számolja, nem pedig a beérkezés napjától, ahogyan eddig. Tehát a kérelem beérkezésének napja nem számít bele az ügyintézési határidőbe majd.
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR