JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az önálló bírósági végrehajtók ellenőrzésének részletszabályait rögzítő kormányrendelet 2015. március elsején hatályba lép.
A jogszabályt az önálló bírósági végrehajtók ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának ellenőrzésére kell alkalmazni. Az Igazságügyi Hivatal által végzett ellenőrzések célja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítése és megóvása.
A rendelet szerint az Igazságügyi Hivatal az ellenőrzések során önállóan kockázatelemzés alapján jár el, az ellenőrzésnek függetlennek, pártatlannak és tárgyilagosnak kell lennie, ennek során lehet átfogó vizsgálat, soron kívüli vizsgálat, illetve célvizsgálat és utóvizsgálat.
Átfogó vizsgálatot a végrehajtó kinevezését követő egy év elteltével, ezt követően szolgálati viszonyának fennállása alatt legalább négyévenként kell végezni. Súlyos vagy rendszeres jogszabálysértés, vagy a kamara iránymutatásaiban foglaltak megsértésének gyanúja esetén elrendelhető soron kívüli vizsgálat. Soron kívüli, cél- és utóvizsgálat során előzetes bejelentésre nincs szükség, ha az – a rendelkezésre álló adatok alapján – meghiúsíthatja az ellenőrzés eredményes lefolytatását.
Az ellenőrök, illetve az ellenőrzések kapcsán a rendelet szigorú képesítési, gyakorlati és összeférhetetlenségi feltételeket állapít meg.
Trócsányi László igazságügyi miniszter három hónapja jelentette be, hogy szükség van a bírósági végrehajtói rendszer reformjára, mert sok a panasz, a rendszer nem úgy működik ahogy kellene, december elején pedig kinevezte Szekér Juditot, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé miniszteri biztosnak. A tervek szerint 2016-ra újul meg a végrehajtói rendszer.
(Igazságügyi Minisztérium)
További hírek
Termékbiztonság, biztonságos termék
Innovációs járulékfizetés kérdése
Késedelmi kamat termőföld bérleti díj után
Szünetelés és táppénz átalányadózónál
Mi változik júliustól az alkalmi foglalkoztatás bejelentésekor?
Turisztikai célú kerékpárút áfája
A három gyermeket nevelő anyák jövedelemadó-mentessége
Bérbeadás áfa kérdései
Hogyan számoljuk ki helyesen a HIPA adóalapját a főszabály szerint?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
30
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR