JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A hazai kis- és középvállalkozások védelmét nevezte a kereskedelemről szóló törvénymódosítás legfontosabb céljának a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlésben.
Glattfelder Béla expozéjában arról beszélt, hogy mivel a hatályos szabályok ugyanúgy vonatkoznak a hipermarketekre és a kis családi boltokra, a versenyben a tőkeerős kereskedelmi vállalkozások hálózatai folyamatosan bővülnek, miközben egyre több kisbolt zár be. A kormány célja, hogy - az uniós előírásokat tiszteletben tartva - védelmet nyújtson a hazai kkv-knak - jelentette ki az államtitkár.
A javaslat a kulturális értékek védelme érdekében megtiltaná a diszkontok, nagy méretű szupermarketek és hipermarketek létrehozását a nagyvárosi világörökségi területeken. Emellett bevezetnék azt az új rendelkezést, miszerint ha egy vállalat napi fogyasztási cikkek értékesítéséből származó előző évi nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, akkor piaci erőfölényben van. Ez a törvényi vélelem önmagában nem jelent semmilyen joghátrányt - magyarázta Glattfelder Béla, kifejtve: ez akkor teremt egyértelmű helyzetet a versenyfelügyeletnek, ha a vállalkozás visszaél erőfölényével.
Az államtitkár szólt arról is, hogy egyes kereskedelmi vállalkozások az árak letörése érdekében megengedhetik maguknak, hogy akár több évig is veszteséget termeljenek, ellehetetlenítve a kis- és középvállalkozásokat, amelyek nem tudnak részt venni az árversenyben, hiszen a nyereségből kell fenntartani magukat.
Erre tekintettel a javaslat eltiltaná a cégeket a kereskedelmi tevékenységtől a második üzleti év beszámolójának elfogadása után, ha 50 milliárd forint elérése mellett veszteségesen működnek. Ez alól kivétel az induló vállalkozások első négy éve, az egyszeri, nagyértékű beruházásokra tekintettel - magyarázta Glattfelder Béla. Megjegyezte: a módosítás a monopóliumok ellen irányul, de védi a vásárlók érdekeit is.
(MTI)
További hírek
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Változások az alanyi adómentességben: Mit hoz 2025 a kisvállalkozásoknak?
Új szabályok az etikai eljárás szabályaiban
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR