JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A kormány legutóbbi ülésén döntött a 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről - tájékoztatta az MTI-t Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Az eljárás eddig lehetőséget adott arra, hogy nemzetbiztonsági indokra hivatkozva, mentesítsen különböző beszerzéseket a hagyományos, nyílt közbeszerzési verseny alól. E beszerzési eljárások specialitása az volt, hogy az eljárásban csak olyan gazdasági szereplők vehettek rész, amelyeket előzetesen az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágított és a felvett az ilyen gazdasági szereplők nyilvántartására szolgáló jegyzékbe.
A kormányzati döntést a helyettes államtitkár azzal indokolta, hogy „a transzparencia, az átláthatóság és a fair verseny fontos annyira a Kormánynak, hogy kész ezeket a szempontokat az általános nemzetbiztonsági érdekek elé helyezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány más eszközökkel ne szerezne érvényt a nemzetbiztonsági érdekeknek.”
A helyettes államtitkár hozzátette: ezért Lázár János miniszter javaslatára a kormány szakértői vizsgálják, a jövőben hogyan lenne érvényesíthető, hogy csak olyan eljárások mentesülhessenek a nyílt közbeszerzések alól, amelyek esetében az Európai Unió sem kérdőjelezheti meg a szűkített kiírás alkalmazásának indokoltságát. Ehhez pedig a többi uniós tagállam gyakorlatát is meg fogják vizsgálni.
(MTI, Miniszterelnökség)
További hírek
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Változások az alanyi adómentességben: Mit hoz 2025 a kisvállalkozásoknak?
Új szabályok az etikai eljárás szabályaiban
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR