JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Várhatóan jövőre egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt, az új jogszabály 2016-ban léphet életbe - mondta el a zalai vadászati évadnyitón szombaton a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára.
Bitay Márton a Bakhoz közeli Sohollári-völgyben rendezett hagyományos rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával.
Ezzel a vidék megerősítését szolgálva nagyobb bevételt érhetnek el, illetve több munkaerőt foglalkoztathatnak. Kitért arra is, hogy a vadhús hazai keresettségét és külföldi hírét egyaránt szeretnék növelni, és ezzel nagyobb fogyasztásra ösztönözni a magyar és külhoni vásárlókat is. Az államtitkár eredményesnek nevezte az állami erdészeteket érintő közmunkaprogramot, de arról is beszélt, hogy a kormányzati szándék szerint a tűzifa árában szintén rezsicsökkentést kívánnak megvalósítani.
Az állami erdészeteknek kell megvizsgálniuk a lehetőséget, hogy miként lehet csökkenteni a tüzelőnek való árát, elsősorban a helyi igények kielégítéséért. Mindezek mellett a 22 hazai állami erdészeti társaságnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a turizmus fejlesztésére. Keresik annak a lehetőségét, hogy az igényeknek megfelelve miként kirándulhatnának többen a hazai erdőkben - jelezte az államtitkár.
A zalai vadászati évadnyitó keretében a Vadászok életfájánál, a Hét Vezér Emlékhelyen Bitay Márton mellett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara zalai szervezete, illetve a Zala Megyei Vadászszövetség nevében koszorúzott, illetve emlékezett meg az elmúlt évben elhunyt vadászokról.
(MTI)
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
19
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR