- GAZDASÁGI HÍREK
További két évig, vagyis 2013. január elsejéig hatályban maradhat az úgynevezett Robin Hood-adó. Ez az energetikai cégekre kivetett többletteher évi 20 milliárd forintos bevételt jelent a költségvetésnek. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young tanácsadó cég adószakértője szerint a Robin Hood-adó és a válságadó együtt az energetikai cégek nyereségének legalább a felét elviheti. Ez pedig áremeléshez vezethet.
Az energiaellátók jövedelemadójából jövőre 20 milliárd forint bevételt tervez a kormány. Ezt azonban rögtön vissza is osztja a távhőszolgáltatók fejlesztésére és a távhővel fűtött lakások szerény jövedelmű tulajdonosainak a támogatására.
Ez a nyereségre kivetett egyfajta pótadó. Az energiaszektorban azonban magasak a nyereségességet mutató számok. Az adónemek azonban a profitnak várhatóan a felét elvonják, amit nem valószínű, hogy lenyelnek. Ehelyett inkább az árakban érvényesítik veszteségeiket.
Az energiacégek privatizációjakor az állam ígéretet tett a nyereség meghatározott mértékére. Márpedig az új adónemek költséget jelentenek a cégeknek.
A bevételnek nem túl nagy hányadát szokták fejlesztésre fordítani, mert a meghatározó költségelem inkább magának az energiának a beszerzési ára.
Mindenesetre az energiaszektor beruházásai hosszú távra szólnak. Az egy-kétéves gikszerek a befektetések biztonságát nem tudják érdemben befolyásolni. A terheket azonban biztosan a fogyasztókra igyekeznek átterhelni, mind a vállalati, minden a lakossági szektorban.
(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)
További hírek
Termékbiztonság, biztonságos termék
Innovációs járulékfizetés kérdése
Késedelmi kamat termőföld bérleti díj után
Szünetelés és táppénz átalányadózónál
Mi változik júliustól az alkalmi foglalkoztatás bejelentésekor?
Turisztikai célú kerékpárút áfája
A három gyermeket nevelő anyák jövedelemadó-mentessége
Bérbeadás áfa kérdései
Hogyan számoljuk ki helyesen a HIPA adóalapját a főszabály szerint?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
30
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR