JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Megoldást dolgoztak ki mintegy 15 ezer tonna iparimeggytöbblet kezelésére a hazai feldolgozók, termelői és szakmai szervezetek, valamint a Földművelésügyi Minisztérium - jelentette be Nagy István, az FM parlamenti államtitkára.
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) gyümölcstermesztési kutatóintézetének érdi kutatóállomásán tartott sajtótájékoztatón Nagy István elmondta, hogy az elképzelés szerint az állam összesen 800 millió forint értékben támogatja azokat a termelői értékesítő szervezeteket (tész), feldolgozókat és termelőket, akik késztermék - elsősorban üveges meggybefőtt - előállításával vállalják a mostani többlettermés kivonását a piacról.
A tervek szerint a támogatás mértéke üvegenként 40 forint lesz. Az államtitkár hangsúlyozta: a megoldás biztosítja, hogy a felesleg feldolgozása mellett megfelelő árualap álljon rendelkezésre a jelenlegi és a tervezett új piacok igényeinek kielégítésére. A konstrukció részleteinek kidolgozását megkezdték, és az érintett vállalkozásokkal és szakmai szervezetekkel történt egyeztetés után mielőbb véglegesítik.
Nagy István kiemelte, hogy a többlet az ipari meggy piacán keletkezett, de ha nem rendeznék a problémát, az negatív hatással lenne az étkezési meggyre is.
Az államtitkár jelezte: a szaktárca célja, hogy a meggy termékpályán is elősegítse a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közötti tartósabb üzleti kapcsolatok kiépülését.
(MTI/ Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)
További hírek
Praxisjog értékesítésének adózása
Változások a Békéltető Testületi eljárásban
Praxis, jog, vállalkozás
Lehetőségek a nyugdíjszámítás megkönnyítésére
Az önköltség-számítási szabályzat változó határértékei
Kivás cég Szja- és szocho bevallása
Taxaméter használata a nyugtaadás új szabályainak tükrében
Járhat-e a táppénz visszamenőleg?
Milyen változásokra számíthatunk 2026-ban az adózás területén?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



