JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az új hitelintézeti törvény a pénzügyi szektor biztonságának és stabilitásának fenntartását célozzák, és kiegyensúlyozott, ügyfélbarát pénzügyi szolgáltatásokat, pénzügyi intézményi működést eredményeznek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adó - és pénzügyekért felelős államtitkára kedden, az Országgyűlésben.
Az új jogszabályok expozéjában Orbán Gábor ismertette: megújítják a hitelintézetekre és pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a könnyebb értelmezés érdekében átláthatóbb szerkezetbe rendezik az eddigi szabályozási elemeket és megerősítik a hitelintézeti törvény fogyasztóvédelmi rendelkezéseit.
Ez utóbbiak közül kiemelte: a javaslat elfogadása esetén minden jelzáloghitel esetében lehetővé válik a futamidő ingyenes meghosszabbítása. Emellett az új hitelintézeti törvény 2014-től előírja a jelzáloghitel-szerződés felmondását megelőző kötelező elszámolási tájékoztatást, illetve pontosítja a lakáscélú hitelszerződés fogalmát is. Szintén az ügyfelek lehetőségeit bővíti az a rendelkezés, amely szerint a korábban kötött jelzáloghiteleket az ügyfelek ingyenesen kiválthatják az átlátható árazásnak már megfelelő hiteltermékekkel.
Orbán Gábor beszélt arról is: a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások működését érintően a 2008-as pénzügyi válság során tapasztalt hiányosságok miatt, az Európai Unióban, számos új nemzetközi szabályozási elemet készítettek elő. Hangsúlyozta: a változtatások többsége ezen új uniós pénzügyi normákat veszi át, a többi uniós tagállammal egyetemben és egyidejűleg. A tagállamoknak legkésőbb december 31-éig kell elfogadniuk és kihirdetniük ezeket a rendelkezéseket, amelyek 2014-től fokozatosan lépnek majd hatályba. A fokozatos bevezetés oka, hogy a hitelintézeteknek és a befektetési vállalkozásoknak számos új, a tőkeszintjüket növelő előírásnak kell majd megfelelniük. Ezek az új tőkeszabályozási elemek, az úgynevezett tőkepufferek azt a célt szolgálják, hogy az intézmények a gazdaság ciklikusságát ne fokozzák, hanem a felügyeleti hatóságokon keresztül inkább visszafogják.
Szintén a tőkepuffer-követelmény szolgál annak rendezésre is, ha egy intézmény túlzottan jelentős egy adott piacon és így a piacra egyfajta befolyásoló hatása lenne - tette hozzá. Hangsúlyozta: ezeknek a tőkekövetelményi szabályoknak egy részét jól körül lehet határolni, más részük azonban csak a folyamatok, a nagyságrendek, a konkrét adatok birtokában határozható meg. Ez utóbbiak esetében az egész szektort átlátó szereplő, a Magyar Nemzeti Bank határozza majd meg ezeket a követelményeket.
Új, önálló törvényként került az Országgyűlés elé a fizetési szolgáltatókról szóló javaslat. Ez a terület korábban a hitelintézeti törvény része volt, azonban az uniós szabályozásban olyan nagymértékű változások következtek be, hogy mindenképp szükségessé vált az önálló törvényi szabályozás kialakítása - mondta az államtitkár. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény módosításának pedig legfőbb célja a biztosításközvetítői jutalék-visszaélések megelőzése. Ennek érdekében le kell fektetni a biztosításközvetítői jutalékra vonatkozó szabályozás alapjait és meg kell teremteni az új polgári törvénykönyvvel való összhangot is.
(MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR