- GAZDASÁGI HÍREK

Felfelé ügető magyar részvények
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A tegnapi eseménytelen nap után jó hangulatban nyitott a Budapesti Értéktőzsde. A nyugat-európai részvények is jól szerepelnek, miközben mindenki az este 7 órát várja, a Fed kamatdöntő ülésének eredménye miatt.

2010. november 03.

A magyar részvények „nagyjai” emelkedő tendenciát mutatnak, az OTP reggel 5819 forinton állt, a MOL 20750 forintos részvényárat könyvelhetett el, a Telekom egy részvénye 579 forintba került, míg a nap hőse, a Richter 47260 forintos áron mozgott.

A gyógyszergyártó cég bejelentette a Grünenthal német cég által gyártott fogamzásgátló portfoliójának megvásárlását a disztribúciós és marketing tevékenységekkel egyetemben. A tranzakció 236,5 millió eurós kiadás volt a magyar cégnek.

A forint szempontjából a trend erősödést mutat, akár 265 forint körül is alakulhat az euró-forint árfolyam a jövőben.

De a figyelő szemek most mind Amerikára tapadtak, hiszen most zajlottak le a félidős választások is, és a Fed döntéséről, annak hatásairól is ma kapunk információt. A kamatdöntő üléssel kapcsolatban nagyon számít a piac az 500 millió dolláros likviditásfokozó intézkedésre. A választások terén pedig majdnem biztos a republikánus győzelem, ami az országot a piaci szabályozás felé fordítja, csökkentve a fiskális élénkítéseket. 

(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

23

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR