JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Több helyről olyan információ jutott el a Minisztériumhoz, miszerint nem egységesen értelmezik az iskolákban – alapfokú művészeti iskolákban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) által előírt 16 óráig kötelezően megszervezendő egyéb foglalkozást.
Jelen közleménnyel szeretnénk kiküszöbölni a félreértéseket. Az Nkt. 55.§ (1) bekezdése megadja a lehetőséget arra, hogy szülői kérelemre a tanulót felmentsék az egyéb foglalkozások alól: „(…) Az iskolában – kivéve, ha az intézmény e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként működik – az igazgató a tanulót a szülő kérelmére felmentheti – az általános iskolában tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól.”
Ez tehát azt jelenti, hogy ha a tanuló alapfokú művészeti iskolába (vagy sportegyesületbe, stb.) jár, akkor kötelező közismereti órái után az eddigi gyakorlatnak megfelelően elmehet a művészeti órájára. Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy amennyiben az adott általános iskolában kihelyezett telephelyként alapfokú művészeti iskola működik, a művészeti órákat – a két iskola kölcsönös megállapodása alapján – meg lehet tartani 16 óra előtt is.
(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Fenntarthatóság: új támogatási lehetőség a gazdáknak
Webáruházak adózása
Menetlevél elvesztésének következményei
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR