- GAZDASÁGI HÍREK
A monetáris tanács nagy többséggel döntött az alapkamat 5,25 százalékos tartásáról - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
A jegybank elnöke elmondta: a tanács előtt 25 bázispontos kamatcsökkentési, 25 bázispontos kamatemelési és kamattartási javaslat volt, a döntés értelmében az alapkamat továbbra is a májusban kialakult 5,25 százalékos szinten marad.
A tanács elemezte a kormányzati intézkedések inflációs hatását, és megállapította, hogy az ágazati különadók különböző mértékben gyűrűzhetnek be a fogyasztói árakba: a kereskedelmi szektor például, ahol jelentős veszteségeket halmoztak fel a cégek, kevésbé tudja ezt az adót lenyelni, mint az energetika, vagy a távközlés, ezért a kereskedelem mindent elkövet, hogy az adót másra hárítsa - magyarázta Simor András.
A kormányzati intézkedések közül a személyi jövedelemadó módosítás vélhetően élénkíteni fogja a háztartások fogyasztását, növekedhetnek a magasabb jövedelműek megtakarításai, amelyek hatására gyorsulhat a gazdaság. Az elnök hozzátette azt is, hogy ezt a hatást némileg ellensúlyozhatják az államigazgatásban várható leépítések, és dologi kiadások csökkentése.
Csökkentheti a növekedési hatást az is, hogy a 2011-től érvényes jobb nettó kereseti pozíciók miatt, a vállalatok a tervezettnél alacsonyabb béremelkedést valósítanak meg, ami negatívan hat a fogyasztásra, azaz a növekedésre - jegyezte meg Simor András.
Az MNB elnöke felhívta arra is figyelmet, hogy a szektorális különadók miatt a vállatok visszafoghatják beruházásaikat, s ez gyengítheti a növekedési hatást.
A különböző hatásokat számszerűsíteni most még nem képes az MNB, azt a novemberben megjelenő Inflációs jelentésben teszi közzé - mondta Simor András.
(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)
További hírek
Fenntarthatóság: új támogatási lehetőség a gazdáknak
Webáruházak adózása
Menetlevél elvesztésének következményei
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR