- GAZDASÁGI HÍREK
Nagy meglepetés lenne, ha változna az 5,25 százalékos alapkamat a jegybank Monetáris Tanácsának mai kamatdöntő ülése után. A forint erősödése nem ezt sejteti, mint ahogy az újra éledező piaci optimizmus sem.
Azért mindig érdekes a kamatdöntés utáni kommentár, másrészt az, hogy az új adókról és persze a magán-nyugdíjpénztári kifizetések várható felfüggesztéséről hozott döntések vajon milyen irányba tolják el az MNB szerint az államháztartási és inflációs folyamatokat. A forint esetében nem kell aggódni, a 273 körüli euró és a 200 közelébe kerülő svájci frank nem rossz árfolyam. A forint szempontjából az sem lesz mellékes, hogy milyen kommenttel lepik meg a szakértőket és persze a befektetőket a Nemzetközi Valutaalap Budapesten vizitáló szakértői.
Új kölcsön-megállapodást nem szeretne a magyar állam. Utoljára tavaly szeptember végén volt szükség az IMF pénzére, azóta az állampapírpiacról megoldott a finanszírozás. Sőt, azóta két kormányfő is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy csak és kizárólag a piaci források igénybevételével számol.
(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)
További hírek
Lakóingatlan beszerzését terhelő áfára vonatkozó levonási tilalom
Ügyvezető négyórás jogviszonya
Vállalaton belüli áthelyezés
Külföldi, uniós munkavállalók tb-kötelezettségei
Tiszteletdíj elszámolása
Építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosítása
Pénzkezelési szabályzat egyszemélyes kft. esetén
A gazdaságátadási együttműködés támogatása
Új pályázat a gazdaságátadás támogatására
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR