JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A kormány legutóbbi ülésén döntött a nyugdíjas egészségügyi dolgozók kompenzációjáról. A döntés értelmében a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozókat a munkáltatójuk illetmény-kiegészítésben részesítheti annak érdekében, hogy az alkalmazottat ne érje anyagi veszteség annak ellenére, hogy a nyugdíjtörvény egy korábbi módosítása alapján 2013. július 1-től megszűnik a nyugdíj és a bér együttes folyósítása.
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározat intézkedéseinek megfelelően az egészségügyi ágazatban is kérelmezniük kellett a további foglalkoztatásukat az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött közalkalmazottaknak. Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságára több mint 2700 kérelem érkezett.
Ezek közül több mint 2000 esetben az alkalmazott maga is kérte továbbfoglalkoztatását, míg a többi kérelemnél az álláshely megtartását kérte a munkáltató. A mostani döntés értelmében az az egészségügyi dolgozó, akinek továbbfoglalkoztatását a kormány támogatja, külön engedélyezési eljárás nélkül jogosult lehet a jövedelem-kiegészítésre. Az illetménykiegészítést megkapják azok az egészségügyi dolgozók is, akik a nők negyven évi munkaviszonyt követő nyugdíjában vagy korhatár előtti ellátásban részesülnek. A munkáltató számára a kormányzat a jövedelem-kiegészítés teljes összegét fedező támogatást nyújt az Egészségbiztosítási Alapon keresztül, amely támogatás kizárólag a nyugdíjasok jövedelem-kiegészítésére fordítható. A támogatásban részesült munkavállalók helyzetét a kormányzat három évente felülvizsgálja.
A kormány rendelkezett arról is, hogy ahol az ellátási érdek megkívánja, a nyugdíjazással megüresedő álláshelyek betölthetőek az egészségügyi ágazatban.
(Egészségügyért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR