- GAZDASÁGI HÍREK

Egymillió kocsit adott el Kínában az Audi
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kínai piacra való belépése óta már összesen egymillió autót értékesített az Audi, az első 1 millió darab személyautót közel húsz év alatt adták el, a második milliót 3 év alatt kívánja teljesíteni a német luxusautógyár.

2010. október 20.


A társaság mai közleménye szerint az egymilliomodik Audit Csangcsun (Changchun) városban adták át a megrendelőnek. A milliós határt az Audi elsőként érte el a felsőkategóriás kocsikat gyártó német cégek közül.

Az Audi 1988-ban lépett a kínai piacra az egyik legnagyobb belföldi gyártóval, a First Automobile Works (FAW) nevű társasággal együttműködve. A csangcsuni üzemben 1991-ben kezdték meg a termelést. Jelenleg a Q5-öst, az A4-est és az A6-os egy speciális változatát gyártják. A modellt azért kellett módosítani, mert a kínai vevők jellemzően sofőrrel járnak, és ezért több férőhelyet igényelnek.

Az idén 200 ezer Audit adnak el Kínában a várakozások szerint, és három éven belül összejöhet az újabb millió darabos eladás. A kínai mellett az indiai piac nagy felfutására is számítanak, ezért ott is gyárat alapítottak, amely már három éve termel.

A Magyarországon 900 millió eurós beruházásra készülő német társaság szerint világszerte élénkül az autópiac; a cég történetében az idén szeptemberben sikerült először egy hónap alatt több mint 100 ezer kocsit értékesíteni. Összesen 102.650 autót adtak el, ami 16 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az értékesítés főként az Egyesült Államokban és Kínában bővült, az ázsiai országban kiemelkedő, 45 százalékos növekedést mértek.

Az idén szeptember végéig összesen 829.300 kocsit adott el a Volkswagen konszernhez tartozó társaság. Ez 17,6 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.

Az Audi 2015-ig 1,5 millióra kívánja emelni a világszerte évente eladott autók számát. Ezt a célt szolgálja a győri gyárban tervezett, forintban számolva mintegy 250 milliárdos nagyságrendű beruházás.

A fejlesztés eredményeképpen az autógyártás teljes folyamata Győrben zajlik majd, a karosszéria-építéstől a fényezésen át az összeszerelésig. Becslések szerint az Audi magyarországi telephelye teljes kapacitáson működve 2 százalékkal dobhatja meg a hazai összterméket (GDP).

(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

23

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR