- GAZDASÁGI HÍREK

Hozamemelkedéssel nyugtázta a piac a különadókat
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A forint jelentős mozgást produkált a tegnapi kereskedésben. 271 alatt is volt a forint euróval szembeni jegyzése, aztán 275-ről jött vissza a kurzus 274 közelébe. A dollár továbbra is 1.40 fölött van az euróval szemben.

2010. október 15.


20-30 bázisponttal emelkedtek a másodpiacon az állampapírpiaci hozamok.  Bakos Ádám az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. senior kötvényportfólió menedzsere azt mondta a Reggeli Monitorban, hogy egy befektető többféle szempontot vizsgál, és elős ránézésre jónak tűnt, hogy az állam ragaszkodik az államháztartási hiánycélhoz, ez azt jelenti, hogy állampapírvásárlóként bízhat abban, hogy visszakapja a pénzét. Viszont tüzetesebb vizsgálat után kiderül, hogy az új adók bevezetését kiadáscsökkentés bejelentése egyelőre nem kíséri, így pedig pár év után újra előllhat ez a probléma. Ez utóbbi olvasat emelkedtek tegnap a hosszabb lejáratú államkötvények hozamai.

A felfüggesztett magán-nyugdíjpénztári átutalások azt is jelentik egyébként, hogy csökken az állampapír-piacokon a kereslet, mert a pénztárak a befolyt járulékok egy jelentős részéből állampapírt vásároltak. Bakos Ádám szerint technikailag a kisebb kereslet elsőre jót tehet a hozamoknak, de valójában nem jó hír. Az sem mindegy, hogy ha a pénztárak végképp kiesnek az államot áttételesen újrafinanszírozó szerepkörből, ráadásként néhány év múlva nem vesznek át a központi költségvetéstől bizonyos nyugdíjkifizetési terheket, a hiány egy része újratermelődhet.

Az AEGON kötvénymenedzsere beszélt arról is, hogy a dollár kismértékben visszaerősödött az euróval szemben, de csak az 1.40-es szintre. A vártnál magasabb amerikai termelői árindex például azt jelzi, hogy csökkentek a deflációs veszélyek az Egyesült Államokban. Az arany is visszajött a csúcsokról, de pár nap múlva elképzelhető, hogy meghódítja az 1400 dolláros szintet.

(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

23

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR