JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Segíti a tejágazat szereplőit a szakmaközi szervezetekről szóló törvény
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Nagy kihívást jelent a tejágazat szereplőinek a jövedelmek stabilizálása, ebben segítségükre lehet a szeptember elsejétől hatályba lépett szakmaközi szervezetekről szóló törvény is – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdai gárdonyi konferenciáján.

2012. szeptember 17.

A Tejágazati tendenciák és kilátások címmel összehívott konferencián Feldman Zsolt a jövedelmek ingadozásának kiküszöböléséhez elengedhetetlennek nevezte a szervezettséget. Ennek eléréséhez a szakmaközi szervezetekről szóló új jogszabály is segítséget jelent - tette hozzá.

"Ez a törvény javítja a termelők alkupozícióit, de célja még a termékfejlesztések és a forgalmazás elősegítése, a piac átláthatóságának javítása, valamint az is, hogy jobb legyen az információáramlás" – mutatott rá a helyettes államtitkár.

Kifejtette: a tejágazat közép- és hosszú távú szabályozását megalapozni hivatott, úgynevezett "Tejcsomag" elősegíti majd az élelmiszerláncok kialakulását és ezáltal kiegyensúlyozottabb jövedelem-eloszlást tesz lehetővé. A csomag eleme még a szerződéses kapcsolatok szabályozása, az eredet-megjelölés vagy például a földrajzi árujelzés. A rendezvény másik kiemelt témája a tejkvóta rendszer 2015-ös kivezetése volt. A változásra időben fel kell készülni, és akkor a magyar ágazati szereplők nyertesei lehetnek a változásnak.

Szabó Márton agrárközgazdász előadásában rámutatott: a kvóta bevezetésének célja a tejtermelés visszaszorítása volt. Számos negatív hatása közül az egyik volt a hatékonyan termelő országok növekedésének akadályozása. Úgy vélte, lesznek olyan államok (Németország, Dánia, Hollandia), amelyek a kvóta megszűnése után növelni fogják termelésüket és a felesleg egy részének értékesítése fenyegetést jelent a magyar tejpiac számára.

Hozzátette, azon országok, ahol fejlett a feldolgozás és a marketing, fenntarthatják termelési volumenüket.

Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég csak a 2015-ös váltásra összpontosítani. A legfontosabb cél a piaci pozíciók megerősítése úgy, hogy az import és az illegális termékforgalom jelentősen visszaszoruljon. Ehhez elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek, így a tejtermékek általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése - hangsúlyozta a terméktanács elnöke.

(MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR