JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Nyomon követhetőség, szabályszerűség, törvényesség és hatékonyabb, gyorsabb engedélyezés várható az új rendszertől – jelentette ki Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára csütörtökön, amikor megnyitotta az építésügyi hatósági engedélyezést támogató új elektronikus rendszer bemutató rendezvényét.
Szaló Péter elmondta, az „Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) megvalósítása” című projekt illeszkedik a Jó Állam koncepciójához, a Magyary Program célkitűzéseihez és a kormány azon intézkedésihez, amellyel a vállalkozások adminisztrációs terheit kívánja csökkenteni.
A helyettes államtitkár kifejtette, a Belügyminisztérium, a társminisztériumokkal közösen azt kívánja elérni, hogy a hatósági eljárások egyszerűsítésével segítse a hatékonyabb ügyintézést. Mint mondta, a Magyary Program egyik fő célja, hogy az építésügy területén is áttekintsék a hatósági feladatokat és egyszerűsítéssel, rövidítéssel szolgálják a résztvevők érdekeit.
Szaló Péter kiemelte, az ehhez szükséges kerettörvény várhatóan szeptemberben kerülhet elfogadásra és június végétől már a végrehajtási rendeletek is megismerhetőek lesznek, azokhoz várják az érintettek észrevételeit.
Kifejtette, a törvény kimondja, hogy az ügyfelek elektronikus úton is benyújthatják a jövőben az engedélyezési kérelmeket, ehhez nyújt majd segítséget az új elektronikus ügyintézési rendszer. Az engedélyezési eljárások folyamata gyorsabbá és átláthatóbbá válik. Pontosabban megfogalmazott kérelmek és alaposabban kidolgozott, átláthatóbb dokumentációk születhetnek, így csökkenhet a hiánypótlások száma is, ezáltal jelentősen csökken az engedély megszerzéséhez szükséges idő is – mondta Szaló Péter.
Az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, teljes költségvetése mintegy 1,1 milliárd forint.
Háttér
Az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) egy központi, az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást országos szinten egységesen támogató informatikai rendszer. Az ÉTDR támogatást nyújt az építésügyi hatósági engedélyezési alapeljárások, az alapeljárásokhoz kapcsolódó további eljárások, valamint a közigazgatási jogorvoslati eljárások elektronikus kezdeményezéséhez és lefolytatásához.
A rendszer az új eljárási rendek bevezetésével egyidőben, 2013. január 1-én indul. A rendszer bevezetéséig a hatósági oldal szereplői számára oktatást, az érdeklődők számára nyílt napokat tart a projektgazda Belügyminisztérium.
(kormany.hu)
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR