JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Folytatódik a vita a parlamentben az új Btk.-ról
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről, valamint az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) folytatódik a vita az Országgyűlés e heti, kétnapos ülésén.

2012. május 29.

A parlament pünkösd ünnepe miatt ezúttal kedden kezdi munkáját, az ülésnap azonban a hétfőként megszokott időben és menetrendben zajlik: 13 órától elsőként napirend előtti felszólalások hangozhatnak el, majd az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek.

A képviselők az ezt követő határozathozatalok során három törvényt írhatnak át, míg további indítványok esetében csak a javaslatokon módosíthatnak.

A kisajátításról szóló törvény megváltoztatásával a Ház lehetővé teszi a bíróságok számára a kisajátításra vonatkozó közigazgatási határozatok megváltoztatását. Az Országgyűlés emellett módosíthatja a szakképzésről, továbbá az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényt is. Utóbbival kimondanák: a sportszervezetek számára - meghatározott garanciális feltételek mellett - lehetőséget kell biztosítani ingatlanjaik elidegenítésére, vagy megterhelésére. A fideszes Bánki Erik előterjesztéséhez fűzött indoklásában úgy érvel: a törvénymódosítással úgy tartható fenn a sportcélú ingatlanok forgalomképessége, hogy közben nem sérül a sportérdek, mivel a tulajdonosnak másik ingatlant kell biztosítania az eredeti sporttevékenységére. A határozathozatalokat követően még kedden általános vita kezdődik a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóival szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény módosításáról. A fideszes Győrffy Balázs indítványával megengedné a kereskedőknek az úgynevezett visszáruzás lehetőségét, és megtiltaná az áruk származási országok szerinti eltérő árazását.

A szerdán reggel 9 órakor kezdődő ülésnapon elsőként a pénzügyi tranzakciós illeték, majd a biztosítási adó bevezetéséről folytatódik az előző hétről elnapolt általános vita. Ezúttal mindként esetben képviselői felszólalásokra kerül sor a kiírt időkeretben, miután korábban a kormány és a frakciók vezérszónokai is ismertethették véleményüket. A kabinet május 9-i ülésén fogadta el a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket és az egységes biztosítási adót, továbbá az energiaellátók jövedelemadójának 11 százalékra emelését, és az adó fizetésére kötelezettek körének bővítését. A tervek szerint az elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad. A tranzakciós illetéket a pénzforgalmi szolgáltatónak kell megfizetnie havonta, egyebek mellett az átutalások, a beszedések, a készpénz be-, és kifizetések, a készpénzátutalások és a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. A kormány javaslata alapján nem kell azonban illetéket fizetniük az állampolgároknak az egy bankban vezetett saját, eltérő számlái közötti pénzmozgás, valamint az értékpapírszámlával kapcsolatos fizetési számlán végrehajtott fizetési műveletek után.

A tranzakciós illeték bevezetésétől a kormányzat 130 milliárd forint bevételre számít jövőre. A biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót kiváltó biztosítási adóból a várakozások szerint plusz 15 milliárd forint éves bevétel lesz.

Ezt követően a Budapesti Olimpiai Központ, vagyis a Puskás Ferenc stadion és környéke rekonstrukcióját tárgyalhatják a képviselők, a nap végén pedig az új Btk.-hoz szólhatnak hozzá. A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR