JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve a KIM elkészítette a bíróságokról szóló törvényhez kapcsolódó módosító javaslatait. Az előterjesztést a Navracsics Tibor nyújtotta be a parlament elé.
A törvényjavaslat célja, hogy a bírósági törvények pontosításával, kiegészítésével még hatékonyabbá és átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás működését és annak igazgatását, továbbá a központi igazgatás területén az Országos Bírói Tanácsnak az Országos Bírósági Hivatal elnöke feletti ellenőrzési jogosítványait tovább erősítse.
A törvényjavaslat az OBH elnöke igazgatási feladatainak egy részét az OBT hatáskörébe helyezi, továbbá a már meglévő ellenőrzési jogosítványok mellé továbbiakat biztosít az OBT számára. Az OBH elnöke bizonyos jogosítványait csak az OBT által meghatározott elvek mentén gyakorolhatja a jövőben. Ez érvényesül például abban az esetben, ha az OBH elnöke a bírói pályázati eljárás során a bírói tanács által felállított rangsortól el kíván térni, vagy abban az esetben, ha a túlterhelt bíróság helyett az eljárásra más bíróságot jelöl ki.
A törvényjavaslat az Országos Bírói Tanács számára végső soron egyetértési jogot biztosít mind a bírósági vezetői kinevezések, mind a bírói álláspályázatok elbírálása során arra az esetre, ha az OBH elnöke a véleményező bírói testület által nem támogatott pályázót kívánna kinevezni, illetve a bírói testület által felállított rangsortól el kívánna térni.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásával az Országgyűlés a magyar igazságszolgáltatás magas színvonalú, az Alaptörvénynek megfelelő, országosan egységes, kiszámítható és időszerű működéséhez szükséges jogi kereteket megteremtette. A most benyújtott törvényjavaslat e kereteken nem változtat.
(KIM - Sajtóiroda)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR