SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK
A nyugdíj a jogosult halálával megszűnik, de a nyugdíjat és egyéb ellátásokat a jogosult halálának napját magába foglaló hónap végéig folyósítani kell. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a halál olyan időpontban következik be, amikor az arra a hónapra járó nyugdíj pénzintézeti számlára utalása vagy postai kézbesítése még nem történt meg. Ebben az esetben a nyugdíj kifizetésére speciális szabályok vonatkoznak.
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) az ellátásban részesülők adatait egy – kilenc számjegyből álló – azonosító, az úgynevezett folyósítási törzsszám segítségével tartja nyilván. A törzsszámról a folyósítás megkezdésekor minden érintett személy kap egy igazolást. Az ellátások utalása havonta, az esedékesség hónapjában (tárgyhónapban) történnek. Az utalások csak a magyar törvényes fizetőeszközben, vagyis forintban történnek.
A nyugellátás folyósítását a nyugdíjas rendelkezése szerint szükséges végrehajtani postai úton, készpénzes kézbesítéssel vagy bankszámlára utalással. A nyugellátást havonta, forintban kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 83. § (2) bekezdése szerint a jogosult halála esetén a fel nem vett nyugellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, ezek hiányában az örökös veheti fel a halál napjától vagy a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.
A nyugdíj a jogosult halálával megszűnik. A nyugdíjat, valamint a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított egyéb ellátásokat a jogosult halálának napját magába foglaló hónap végéig kell folyósítani. A halál hónapjára járó ellátás megilleti a nyugdíjast, azonban előfordulhat, hogy a halál olyan időpontban következik be, amikor az arra a hónapra járó nyugdíj pénzintézeti számlára utalása vagy postai kézbesítése még nem történt meg. Ebben az esetben a nyugdíj kifizetésére speciális szabályok vonatkoznak. Ilyenkor ugyanis a halál hónapjára kiutalt nyugellátás összegét a nyugdíjassal közös háztartásban élő közeli hozzátartozó jogszerűen felveheti. Ebből a szempontból nem a rokoni kapcsolat foka az elsődleges, a közös háztartásban élő személyek megelőzik a nem a nyugdíjas háztartásában élő közeli hozzátartozókat és egyéb örökösöket.
Ki veheti fel az elhunyt nyugdíját?
Ha az elhunyt nyugdíjassal több közeli hozzátartozó is élt közös háztartásban, akkor a Tny. 83. § (2) bekezdésében meghatározott sorrend az irányadó: elsőként az elhunyt együtt élő házastársa, bejegyzett élettársa, ennek hiányában a gyermeke, majd az unokája, szülője, nagyszülője, testvére következik. Egyébként elsődlegesen ezek a személyek azok, akik a Tny. 97. § (5) bekezdése alapján kötelesek a jogosult halálát a folyósító szervnek bejelenteni. A halál hónapjára járó nyugdíjat a postai kézbesítőtől is jogszerűen átveheti a közös háztartásban élő közeli hozzátartozó. Ha ez nem történik meg, és a fel nem vett nyugdíj összegét a posta visszautalja a NYUFIG-nak, akkor a felvételre jogosultnak írásban kell kérelmeznie az utolsó havi nyugdíj kiutalását a halálesettől számított egy éven belül. Az együtt élt családtag részéről az igényléshez elegendő egy erre a célra rendszeresített nyilatkozat kitöltése, amelyből megállapítható a rokoni kapcsolat, az egy háztartásban együttélés, továbbá tartalmazza az elhunyt adatait és folyósítási törzsszámát.
Ha nincs olyan közeli hozzátartozó, aki jogosult lenne az utolsó havi nyugdíj felvételére azon az alapon, hogy az elhunyttal rokonként közös háztartásban élt, akkor a halál hónapjára járó nyugdíj a hagyaték részévé válik. Innentől az örökösöket illeti meg az utolsó havi nyugdíj, amelynek a kiutalása az öröklési bizonyítvány, illetve a hagyatékátadó végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül kérhető a nyugdíjfolyósító szervtől. Az örökösi minőséget jogerős záradékkal ellátott öröklési bizonyítvány, illetve hagyatékátadó végzés benyújtásával az örökös maga is igazolhatja, ennek hiányában a szükséges adatokat a közjegyzőtől a NYUFIG szerzi be (Eüsztv. 52. §). A halál hónapját követő időre kiutalt nyugdíjösszeg már nem illeti meg a közeli hozzátartozókat és az örökösöket, ezért a NYUFIG határozattal visszafizetésre kötelezi azt, aki jogalap nélkül felveszi az elhunyt nyugellátását.
(Cikkünket teljes terjedelmében a Számviteli és Pénzügyi Tanácsadó 2022. júniusi számában olvasható)
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
19
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR