Az ellenőrzés kitér arra, hogy az egyes bizonylatok, számlák szerinti összegek költségként elszámolhatók-e, az eredmény megállapítása során milyen eredményt növelő vagy csökkentő tételek kerültek feltüntetésre stb. A legtöbb megállapítás abból adódik, hogy az adózó az egyes tételeket helytelenül minősítette, és így az adóalapot nem valós összegben mutatta ki. A könyvek felülvizsgálata minden esetben alkalmazható, abban az esetben, ha az adózó megfelelő bizonylatokkal alátámasztotta az egyes tételeket. Előfordulhat azonban, hogy nem vagy hiányosan állnak rendelkezésre a számviteli előírásokban rögzített könyvek, nyilvántartások, bizonylatok, és emiatt a könyvelés tételes felülvizsgálatával az adóalap és az adó kiszámítása megnyugtatóan nem ellenőrizhető. Ilyenkor becslési eljárást kell lefolytatni, melynek során az adóhatóság a rendelkezésére álló valamennyi adat alapján logikai összefüggésekkel határozza meg az adó és a költségvetési támogatás alapját. A becslés csak megközelítő eredményre vezet.

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) szabályozza a becslési eljárást, mely szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti.
A becslésnél az adóalap megállapítása szempontjából lényeges, rendelkezésre álló tényeket, körülményeket, bizonyítékokat, nyilatkozatokat kell figyelembe venni és együttesen értékelni.

becslés alapján számított adóalaptól, költségvetési támogatás alapjától való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal bizonyíthatja [Air. 109. § (1) bekezdés].

A becslés nem egy önálló eljárás, hanem a bevallások utólagos ellenőrzése során alkalmazható bizonyítási módszer. 

A becslés lényege, hogy ha az adó vagy költségvetési támogatás alapját az adózó iratai, nyilvántartásai alapján nem lehet megállapítani, az adóhatóság a törvényben meghatározott módszerek alapján megbecsüli azt, azaz valószínűsíti.

Ebből következik, hogy becsléssel nem lehet pontosan meghatározni azt, hogy az adózó bevételei, kiadásai milyen összegűek voltak, így tehát nem lehet az adóalapot a valós állapotnak megfelelően, pontosan megállapítani.
Becsléssel, mint bizonyítási módszerrel csak valószínűsíteni lehet az adóalapot, illetve költségvetési támogatás alapját, és ez azt jelenti, hogy ellenkező bizonyításig a becslés alapján kidolgozott - bizonyítékkal alátámasztott - adóalapot úgy kell tekinteni, mintha az ténylegesen a becsült összegben merült volna fel.

A becslés lefolytatásához minden rendelkezésre álló adatot fel kell használni. 

Ennek következtében nem lehet számlákat, bizonylatokat, nyilvántartásokat figyelmen kívül hagyni csak azért, mert a becslés más módszert (például próbagyártást) választott a bevételek, illetve kiadások meghatározásához. Valamennyi bizonyítékot össze kell gyűjteni és azokat együttesen, súlyuknak megfelelően kell értékelni. Ki kell emelni, hogy az e bizonyítási módszerrel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal bizonyíthatja.

Az állami adó- és vámhatóság becslési adatbázist tart fenn kiválasztási és ellenőrzési tevékenysége támogatása céljából. A becslési adatbázis tartalmazza a korábban lefolytatott ellenőrzési tapasztalatok, megállapítások alapján az egyes tevékenységi körök vonatkozásában, területi bontásban a forgalmi, létszám- és egyéb, az adókötelezettséget meghatározó adatokat. 
A becslési adatbázis évenkénti aktualizálása során az állami adó- és vámhatóság figyelembe veszi a bevallásokban közölt, valamint a Központi Statisztikai Hivatal által tájékoztatás keretében rendelkezésére bocsátott, illetve hivatalosan közzétett adatokat is [Air. 109. § (2) bekezdés].

Az állami adó- és vámhatóság ezen adatbázisa egyrészt az adózók ellenőrzésre történő kiválasztása során nyújt segítséget a hasonló tevékenységet folytató adózók átlagadataitól lényegesen eltérő adatokat valló adózók kiszűrésére, másrészt támpontot nyújt az ellenőrzés során végzett becslések megalapozásához, lehetővé téve a hasonló tevékenységet végző és korábban ellenőrzött, jogkövető magatartást tanúsító adózók adatainak becsléshez történő felhasználását.

Ezen cél mentén a becslési adatbázis az ellenőrizhető évek vonatkozásában tevékenységi körönkénti és területi bontásban tartalmazza

• a jövedelemadó-bevallásokban (társaságiadó-bevallások, egyéni vállalkozói jövedelemadó-bevallások) közölt és
• az adókötelezettség megállapítása szempontjából releváns gazdálkodási adatokat (például forgalom, létszám és jövedelmezőség stb.).

Ezen adatok nyilvántartásával kapcsolatban indokolt felhívni arra a figyelmet, hogy az adóhatóság a tudomására jutott adatokat nyilvántartja és megőrzi az adóvégrehajtáshoz való jog elévüléséig, kivéve a nyugdíjellátás megállapításhoz szükséges adatokat, amelyeket az adat nyilvántartásba vételétől számított 50 évig tartja nyilván és őrzi meg.

Az adóhatóság a természetes személy adózó azonosításával, adókötelezettségének keletkezésével és teljesítésének ellenőrzésével összefüggésben személyes adatokat tart nyilván és ellenőrizhet.
Más hatóság, közfeladatot ellátó adatkezelő szerv nyilvántartásában vagy adózói nyilvántartásban szereplő adatot az adóhatóság az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy azonosításához, az adókötelezettség, a költségvetési támogatáshoz való jogosultság megállapításához, az adózók ellenőrzésre történő kiválasztásához, ellenőrzéséhez, végrehajtási eljárás lefolytatásához, az adózó kérelmére indult adóigazgatási eljárásban a tényállás tisztázásához használhatja fel [Art. 124. § (1)-(2) bekezdés].

A becslés részletes szabályai

Becslésre vonatkozóan a részletes szabályok a 465/2017 (XII. 28.) Korm. rendelet 86-88. §-ban lelhetőek fel.
A becslés alkalmazható vagyonszerzési illeték alapjának megállapításánál, továbbá, ha az adózó az ellenőrzéshez szükséges iratanyagok nem bocsátja az adóhatóság rendelkezésére, vagy az iratanyagról megállapítható, hogy nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás megállapítására, ha a természetes személy adózó bevallása nyilatkozata hiányos, nem valós, vagy ha az adózó bevételszerző tevékenységét bejelenteni elmulasztotta.
Becslési eljárás lefolytatását általában azért szükséges elrendelni, mert a rendelkezésre álló adatok alapján az adóalapot pontosan meghatározni nem lehet.
A becslési eljárással nem lehet pontosan meghatározni azt, hogy az adózó bevételei, kiadásai milyen összegűek voltak, így nem lehet az adóalapot sem a tényleges állapotnak megfelelően megállapítani. A becslés csak valószínűsíteni tudja az adóalapot, illetve költségvetési támogatás alapját.

A valószínűsítés azt jelenti, hogy ellenkező bizonyításig a becslés alapján kidolgozott – bizonyítékkal alátámasztott – adóalapot úgy kell tekinteni, mintha az ténylegesen a becsült összegben merült volna fel.

Az adóhatóság bizonyítja és legkésőbb az ellenőrzés befejezésekor készített jegyzőkönyvben számot ad arról, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. 

Az adóhatóság ellenőrzését hivatalból indítja. Az ellenőrzés során vizsgálja a jogszabályok betartását. Azt, hogy az adózó nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el, az adóhatóságnak kell bizonyítani, azaz a bizonyítási teher az adóhatóságé. 

Ugyanúgy alakul ez a becslési eljárásban is. 

Azaz az adóhatóságnak kell bizonyítani a következőket:

• a becslés feltételei fennállnak, 
• a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.

A becslési eljárásnál azonban megfordulhat a bizonyítási teher, mert a becslés alapjaként számított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal bizonyíthatja.

Becslés alkalmazható

a) ha az adó, illetve a költségvetési támogatás alapja nem állapítható meg,
b) ha az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására, vagy
c) ha a természetes személy valótlan, hiányos bevallást vagy nyilatkozatot tett, vagy a nyilatkozattételt elmulasztotta.

A b) pont alkalmazásában jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény különösen a számla- (egyszerűsített számla-), nyugtakibocsátási kötelezettség adóéven belüli ismételt elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, továbbá az adózó tevékenységével, eredményével összefüggő iratok, nyilatkozatok és az adott tevékenységre vonatkozóan szakértők által kidolgozott jövedelmezőségi, élőmunka- és anyagszükségleti mutatók, standardok közötti lényeges eltérés.

(Cikkünket teljes terjedelmében az Adózási Módszertani Szemle februári számában olvashatják)