A kiindulási pont az a tény, hogy a gondok egy részét a generációs feszültségek generálják. Ugyanis ma már nem átlagos tanár-diák korkülönbségekről és az abból fakadó eltérésekről beszélünk, hanem tisztában kell lennünk korunk kihívásaival. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy míg a mai oktatási intézmények dolgozói, bölcsődétől középiskoláig egytől egyig a XX. században születtek, addig azok a gyerekek, akiket nevelnek-oktatnak, szinte mind a XXI. században. A szakemberek által meghatározott hat generáció közül a tanárok a baby boomerek és az X generáció képviselői, a szülők az X és a korai Y, míg a gyerekek a késői Y, a Z és most már az alfa generáció képviselői. (Érthető okokból minél távolabb áll két generáció egymástól, annál nagyobbnak szokták megrajzolni azt a bizonyos közöttük tátongó generációs szakadékot.)

A jelen században kibontakozó digitális kultúrában szocializálódó gyerekek számára az ismeretek könnyen és gyorsan elérhetővé váltak az infokommunikációs eszközök (okostelefonok, tabletek) által. Ez hat rájuk, meghatározza szocializációjukat, kommunikációjukat, tanulási technikájukat-szokásaikat, vagyis az egész életüket. A mai gyerekek fejlettebb digitális kompetenciákkal bírnak, sok új más képesség és attitűd jellemzi őket. Korunk diákjai a korábbiaktól eltérő képességrendszerrel, emellett természetesen egymástól is jelentősen eltérő kognitív paraméterekkel érkeznek a tanintézménybe. Mindezek új és más kihívások elé állítják a jelen pedagógusait. A tanárok feladata, hogy felvegyék a kesztyűt, kezeljék a különbözőségeket és az újdonságokat, amihez fejleszteniük kell saját digitális kompetenciáikat is, nehogy lemaradjanak, emellett pedig még empatikusabbnak kell lenniük.

Az összetett kérdéskört elemezte a konferencia három neves résztvevője, Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta Érzelmi változások az online tér következtében – az agresszió és tehetetlenség érzésének kezelése az oktatásban, Vida Ágnes babapszichológus Miben más a mai szülő? Miben más a mai gyerek? és Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, kandidátus, professor emerita Örökzöld pedagógia című előadásával.

Tari Annamária szerint az online tér kiterjedésének következtében a fiataloknál érzelmi és ezáltal magatartásbeli változások lépnek fel. Az új generáció újfajta szocializáció mentén növekedik, ez a kétségtelen előnyök mellett (asszertivitás, multitasking) számos hátránnyal is együtt jár (a hosszú távú koncentráció és a hosszú távú memória hiánya). De mi számít előnynek? A terapeuta megemlíti, hogy egy anya azzal büszkélkedett neki, hogy 17 hónapos (!) gyermeke a tableten maga keresi meg a kedvenc meséjét a Youtube csatornán és még a nyelvválasztót is kezelni tudja. Az anyukát meglepte a válaszreakció, miszerint ez nem jó, egy gyereknek ilyen korban fakockákkal kell játszania, motorikus képességeit is az fogja javítani.

A nehézségek az oktatásban hatványozottan jelentkeznek az eltérő generációs attitűdök találkozása által. Nagyon fontos a pedagógusok bölcsessége, felkészültsége, mindemellett önreflexiója és önfejlesztése is. A mai fiatalok folyamatos online kommunikációban élnek, ez a tér azonnali érzelmi szükséglet kielégítésre sarkallja őket, változik az érzelmek kifejezésének mikéntje is. A veszélyt azonban önmagukban nem ezek a jelenségek jelentik, hanem az ezek mentén megjelenőek, vagyis az agresszió, ezen belül is a kortárs agresszió és a vele járó tehetetlenség érzésének jelei. A tanárok dolgát sok minden megnehezíti: nincs már tekintélytisztelet, annak helyét valamiféle partnerségi viszony váltotta fel, párhuzamosan terjedve a fiatalokra egyre inkább jellemző nárcisztikus attitűddel.

Az ifjabbakat nevezik applikációs nemzedéknek is, ez azt takarja, hogy állandó szelekció mellett a kedvükre való dolgokat választják az applikációk közül és így próbálnak tenni a való életben is, kizárva ezzel a negatívumokat az életükből. Utóbbi azért válhat problémává, mert a negatív dologgal való szembesülés és megküzdés képessége szenved csorbát általa. Pedig van olyan agresszió a virtuális térben, amelyik lopakodva érkezik, azzal pedig különösen nehéz szembenézni. Fontos ezekre összpontosítani, emeli ki Tari Annamária, ha például tudjuk, hogy a tízéves korosztály megszállta a vibert. Valós a veszélye a bullyingnek, az online térben megjelenő zaklatásnak, érzelmi agressziónak, mely súlyosabb esetben csoportossá fokozódik és kiközösítéssel is társulhat. A járulékos veszélyt az alacsony kiderülési ráta okozza és az, hogy a gyerekek az esetek zömében nem fordulnak segítségért.

Figyelni kell rá, mert míg 30-40 éve még csak zárt közösségek (börtönök, javítóintézetek) jellemzője volt az efféle csoportos agresszió, addig napjainkban a cyber térben egyre-másra üti fel a fejét. A kezelhetetlenség tehetetlenséget generálhat szülőnél, tanárnál egyaránt. A pszichoanalitikus szerint az okos felnőtt ellenőriz és szabályoz (de nem helikopter-szülő mintájára: aki köröz a gyereke felett, ellenőriz és irányít, segít is, de konkrétumokban és nem az önállósodásé a főszerep a leválás esetében), önképzést végez, és mindenek előtt okostelefon helyett butatelefont vesz a gyermekének.

Vida Ágnes leginkább arra keresi a választ, miben más egy mai gyerek, illetve egy mai szülő. Ezek elemzése által lehet közelebb kerülni az optimális megoldásokhoz, ezek elemeit megértve lehet a jelen kihívásaihoz adaptálni a szülői és pedagógusi nevelési illetve oktatási metódusokat. Kezdésnek mintegy megnyugtatásul két fotódokumentumos külföldi kutatást idéz, melyek arra bizonyítékok, hogy a fiatalból a hatások ellenére „komoly” felnőtt tud válni. Az egyik felmérés diákok kollégiumi szobáit nézte meg kezdetekben és öt év múlva visszatérve, és a kezdeti káosz után a rend jeleit tapasztalta, míg a másik emós, rocker és egyéb szubkultúrához tartozó fiatalokat kísért végig, egy évtized múltán az ifjak kinőtték hóbortjaikat és joviális felnőttekké váltak. Ennek ellenére a változó motivációra és késztetésekre, illetve az ebből fakadóan átalakuló szülői és nevelői attitűdökre ő is felhívja a figyelmünket. Például a négy nagy nevelési attitűd (engedékeny, lelkizős, távolságtartó és tekintélyelvű) közül a húsz évvel ezelőtti vizsgálatok szerint 45 százalékot kihasító tekintélyelvű visszaszorulóban van, ma a lelkiző és az engedékeny magatartás a mérvadó. Viszont érdekes megjegyeznünk, hogy a még fennálló társadalmi elvárások miatt a más besorolású szülők is magukat azért tekintélyelvűként akarták meghatározni.

Digitalizált világban élünk, fiatalok, idősebbek egyaránt, és míg a XX. századiakat digitális bevándorlókként emlegetik, a digitális robbanás hatással bír mindannyiunkra. Mindezek miatt is új értékrendek és motivációs rendszerek alakulnak ki, melyek megváltoztatják gyerek és szülő viszonyát egyaránt az iskolához, és ez okvetlenül más, rugalmasabb, korszerűbb tanári hozzáállást, munkát követel, s indukál.

A babapszichológus érdekességként említ egy nem hivatalos „felmérést”, melyet egy kis faluban végeztek el. A gyerekeket megkérdezték, mik szeretnének lenni felnőtt korukra. A szokásos tűzoltó és mozdonyvezető válaszok mellett felbukkant két megdöbbentő választás: közmunkás és munkanélküli. A helyzetet és a korszellemet vizsgálva már nem is olyan megdöbbentő az eset, hiszen tudvalevő: sok esetben a gyerek pont az akar lenni, ami az apukája is.

Az oktatásra nagy hatással van a szülő (és sokszor a gyerek) attitűdváltásából fakadó hozzáállásának átalakulása is: nem bízok már a rendszerben, jogom van beleszólni, jobban tudom, mi kell a gyerekemnek, stb. A feszültség feloldásának megoldása lehet a párbeszéd kialakítása: a párbeszédé minden fél között, megértően és folyamatosan fenntartva.

Időről időre felmerül az alternatív iskolák, alternatív oktatás kérdésköre. A szakértő jó példának tartja a summerhilli iskola esetét, amelyet kiválóan mutat be A pedagógia csendes forradalma című kötet. Itt a diákok azt tanulják, amit szeretnének, bátran szelektálhatnak, de érettségit tenniük kell, mert egy általános tudásbázist fel kell építeniük, viszont egyénileg fejleszthetik az érdeklődési körükbe eső tudásterületeiket.
Az oktatás formái és keretei általában is átalakulóban vannak. Egyesek megkérdőjelezik az írásoktatás létjogosultságát vagy a tantárgyi felosztást (a számítógépek elterjedtsége illetve az interdiszciplinalitás okán). Még az is felmerül, szükség van-e tanárokra és iskolaépületre, tantermekre. A kísérleti megoldások a projektmunkákat, csoportos foglalkozásokat propagálják (egy hamburgi iskola kávéház alapítását és üzemeltetését tűzte ki célul diákjainak kiscsoportos munkában), a helyszín pedig lehet közösségi terekben vagy a természetben (például Finnországban).

És a gyerekeket mi motiválja napjainkban? Ugyanaz, mint elődeiket, legfeljebb másfajta stílusban és formában. A hat kulcsszó ugyanúgy élő: alkotás (létrehozni valamit), közösség (együvé tartozás és védelemérzet), kíváncsiság (explorer szemlélet), gyakorlati haszon (a vegyes megítélésű minecraft játékkal igen jól modellezhető), sikerélmény (saját eredmény átélése) és a kapcsolatok (társ, szülő és ne feledjük, a pedagógus).

Bagdy Emőke Örökzöld pedagógia címmel foglalta össze ezirányú gondolatait és nem utolsó sorban érzéseit. A pszichológia nagyasszonya egyszerre általánosan és egyénre bontva közelítette meg a kérdéskört. A változások általános befolyásoló tényezőként hatnak az emberre, de a fontos tényező a szubjektum marad. A kulcsfigura a pedagógus, úgy is mint önálló entitás. A kulcsszavak pedig a meghallgatás, figyelem, megértés és a bevonzás lesznek. És a visszatükröztetés, amely egy új fogalomkör behívását jelenti a kutatások kapcsán, ez a tükör-neuron effektus, melynek fogalma a ’90-es évekbeli felfedezése után terjedt el világszerte. Lényege a vonzásban és a bevonzásban áll és a visszatükröztetett érzelmek, bizalom hullámok elméletén alapszik. A mai kor nem kedvez az efféle perszonális kapcsolatoknak, egyfelől a személyesség visszaszorulása, másfelől a felgyorsult idő miatt. De a professzor asszony véleménye szerint ez a fajta pozitív odafordulás az, ami többek közt előre vihet, sőt kiteljesíthet egy tanár-diák viszonyt is. A megfelelő atmoszférát kell létrehozni, ez akár igaz lehet a kollegiális viszonyokra is. A pozitív pszichológia alapvetése erősen tömörítve, hogy hozzuk ki az optimumot önmagunkból és az adódó szituációkból. De mindezekhez egy pedagógusnak elsősorban saját magával kell tisztában lennie, megfelelő önértékelés és önreflexió szükséges. Véleménye szerint a személyiséggondozásnak a továbbképzés kötelező elemének kellene lennie. Bár Bagdy a legtöbb neveléselméletből kiábrándult, magából a nevelésből természetesen nem, s azt mondja, a gyakorlatra kell helyezni a hangsúlyt, egy valós gyerek sohasem fikció.

Kiemeli az elfogadás fontosságát, mely abból fakad, hogy egy gyerek legnagyobb félelme az, hogy „én nem vagyok fontos a világon senkinek”. Utal egy, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) kutatói műhelyében végzett felmérésre, amely az elfogadásra és annak hiányára fókuszál. Megállapították, hogy sajnálatosan sok családban fennáll a veszélye időhiány, figyelmetlenség, stb. következtében, és az egyszülős (zömében anyás) modellek esetében is a túlzóan kritikus attitűd az, ami felerősödik.

A pedagógusnak az elvárások mentén illetve saját szocializációja, lehetőségei által meghatározottan kell tevékenykednie, és ez sokszor nehéz, ha maga sincs feltöltekezve, ha nem kapja meg a neki járó elismerést, mind erkölcsi, mind anyagi viszonylatban. Ám neki ekkor is a pozitív elemeket kell kiemelnie és folyamatosan sugároznia.
A placebo-hatás a II. világháború során történő felfedezése, majd későbbi kutatása vezetett el az interperszonális kapcsolatok jobb megértéséhez is. Freund Tamás világhírű neurológus kutatásai is többek közt erre irányulnak, annak az effektusnak a vizsgálatára, hogy saját öngyógyító mechanizmusok indulnak meg az emberben a placebo-hatás eredményeképpen. Ha például bízik a tanár a diákban, akkor a diáknak is több önbizalma lesz. Ezek megjelennek fizikai, fiziológiai és – ami az oktatás szempontjából, de akár a puszta társas érintkezés oldaláról fontos – értelmi-érzelmi téren egyaránt.

Bagdy Emőke nem az elméletekben, hanem az emberekben hisz. Az élmény-pedagógia jó metodika (ha nem viszik túlzásba), hiszen használatával a tanulási aktus mindkét agyféltekére hat, örömforrás is egyben és a berögzülést is nagymértékben elősegíti. Aminek leginkább híve, az a kiscsoportos és szabad metodika alapján működő oktatás. A saját kútfőből kiinduló és kis csoportos foglalkozásokra jó példa a holland egyetemi rendszer (pl. groningeni egyetem), ahol az még az orvosi karon is alkalmazott módszer. A professzor asszonynak is vannak gyakorlati tapasztalatai korábbról egy ajkai általános iskola jóvoltából, ahol egyedi módszerét próbálhatta ki (egy magyar és egy biológia órán), és ahol számára is meglepően nagy sikert ért el kísérleti módszerével. A gyerekek például egyedi megközelítéssel, három kis csoportra osztva dolgozhatták fel Petőfi Sándor Szeptember végén című versét a konvencióktól elrugaszkodva. Csak annyit kérdeztek tőlük, mit jelent, mit sugall nekik a vers, és a diákok szárnyakat kaptak: eltáncolták, lerajzolták és dramatizálták gondolataikat. Az élmény volt az egyik alapelem, ami előhozta a rejtett gondolatokat és a kreativitást a gyerekekből, a másik a kiscsoport megléte, ahol nem tömegben, de nem is magányosan szerepelhet az egyén. A módszernek csak egy hátránya bizonyult: ezek után minden órát csak így akartak megcsinálni a továbbiakban a tanulók.

Zárszóként a neves szakember, aki maga is tanár megemlítette, hogy az érzelmi folyamatok örökkévalóak, és az ezekre épített dolgok nem tudnak elavulni. Nagyon fontos szempont a lélek ápolása, mert az sokszor háttérbe szorult nemcsak a múlt rendszerekben, de mostanság is. Felhívja még a Boldog Iskolák Hálózatára a figyelmet, amely kezdeményezéshez ő is csatlakozott, ugyanis hisz és bízik benne – ami az alapvetés.

Unger Zsolt