Alapvetően négy új uniós és két nemzeti rendelkezés született. Azért fogalmazok ilyen kétértelműen, mert e cikk megírásakor még nem hirdették ki mindegyik jogszabályt, sőt van olyan is (leendő NGM rendelet), amelynek még a tervezetét sem ismerjük. (A cikkben alkalmazott rövidítések nem saját megfontolásból készültek, az új vámtörvény már ezeket alkalmazza.)
Az Európai Unió Tanácsa (továbbiakban: Tanács) megalkotta a 952/2013/EU rendeletét, amely létrehozta az UVK-t. Ez a jogszabály váltja a 2004. május 1-től alkalmazott 2913/92/EGK Tanácsi rendeletet (Közösségi Vámkódex, továbbiakban: VK) és a hatályba nem lépő Modernizált Vámkódex (450/2008/EK Tanácsi rendelet) szabályait.
Az UVK által adott felhatalmazás alapján, az UVK rendelkezéseinek kiegészítése érdekében az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) 2015/2446 szám alatt megalkotta az ún. Felhatalmazáson Alapuló jogi aktusát (továbbiakban: FJA).
Harmadik uniós jogforrásként a Bizottság 2015/2447 végrehajtási rendeletét (továbbiakban: VA) említhetem, amely az UVK végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza.
A negyedik rendelet pedig az ún. átmeneti delegált aktus (továbbiakban: TDA), melyet a Bizottság ugyan elfogadott, azonban az Európai Parlament és a Tanács még vizsgálja (ezért nincs még száma).

Az uniós jogforrásokon kívül a nemzeti szabályozás is megváltozik, a korábbi vámtörvény (2003. évi CXXVI. tv.) helyébe a 2016. évi XIII. törvény lép, és a korábbi vámtörvény végrehajtását segítő PM rendelet (15/2004. (IV.5.)) szintén új köntösbe bújtatva jelenik majd meg.
Az összes új jogforrás 2016. május 1-től lép hatályba, azzal a megjegyzéssel, hogy az uniós szabályzók értelmében, azok egyes rendelkezései 2020-ig folyamatosan és ütemezve lépnek majd hatályba.
Természetesen ebben a cikkben nem tudok minden változásról beszámolni, de az alapvető kérdések körét tisztázni szeretném.

Mi változott május 1-től?

Tárgyi hatályként új megfogalmazás került a jogszabályba: „… az Unió vámterületére beszállításra kerülő vagy onnan kiszállításra kerülő árukra alkalmazandó…”, továbbá az „uniós áruforgalomra, amelyet az Unió vámterületének a 2006/112/EK irányelv (általános forgalmi adóra vonatkozó) vagy a 2008/118/EK (a jövedéki adóra vonatkozó) irányelv rendelkezései alá tartozó részei, valamint azon részei között folytatnak, amelyekre ezek a rendelkezések nem alkalmazandók, illetve e terület azon részei közötti áruforgalomra, amelyekre ezek a rendelkezések nem alkalmazandók” (UVK 1. cikk).

Ebben az az újdonság, hogy bekerült a jogszabály fogalom-meghatározásába az áfára, valamint a jövedéki adóra vonatkozó irányelv rendelkezéseinek hatálya alá tartozó áruk említése is. Tulajdonképpen a jogszabály tisztázza, hogy milyen szabályok vonatkoznak azon uniós árukra is, amelyeket olyan területekről, vagy területekre szállítanak, amelyek nem tartoznak a fenti két irányelv területi hatálya alá.

A VK alapfogalmait érintő változások (UVK 5. cikk)
Az UVK konkrétan meghatározza, hogy milyen rendelkezések minősülnek vámjogszabályoknak az uniós tagállamokban.

Ezek a következőek:

•    a Vámkódex és az azt kiegészítő vagy végrehajtó, uniós vagy nemzeti szinten elfogadott rendelkezések;
•    a Közös Vámtarifa rendelkezései; (2658/87/EGK Tanácsi rendelet)
•    a vámmentességek uniós rendszerének létrehozásáról szóló jogszabályok; (1186/2009/EK Tanácsi rendelet)
•    vámügyi rendelkezéseket tartalmazó nemzetközi megállapodások, amennyiben ezek alkalmazandók az Unióban.
Az UVK alapfogalmai szerint ötféle árunyilatkozatot lehet adni, amelyek kiegészülnek egy hatodik „értesítéssel” is:
•    „belépési gyűjtő árunyilatkozat” (azon cselekmény, amellyel valamely személy az előírt formában és módon, a megadott határidőn belül értesíti a vámhatóságokat az áruknak az Unió vámterületére való beszállításáról);
•    „kilépési gyűjtő árunyilatkozat” (annyiban tér el a belépésitől, hogy a kiszállításra vonatkozik);
•    „átmeneti megőrzési árunyilatkozat” (azon cselekmény, amellyel valamely személy az előírt formában és módon jelzi, hogy az áruk átmeneti megőrzésben vannak);
•    „újrakiviteli árunyilatkozat” (azon cselekmény, amellyel valamely személy az előírt formában és módon jelzi azon szándékát, hogy az Unió vámterületéről nem uniós árukat kíván kiszállítani a vámszabad területi eljárás hatálya alatt vagy átmeneti megőrzésben lévő áruk kivételével);
•    „vám-árunyilatkozat” (tartalmilag alig változik a VK-hoz képest, mondhatni csak pontosításra került);
•    „újrakiviteli értesítés” (okmányként kerül meghatározásra, mégpedig azon nem uniós áruk Unió vámterületéről történő kiszállítása esetében kell benyújtani, ha ezen áruk vámszabad területi eljárás hatálya vagy átmeneti megőrzés alatt állnak).
A nyilatkozattevő pedig a fentiek valamelyikét benyújtó személy vagy az a személy lesz, akinek a nevében ezeket benyújtják.

Most pedig térjünk rá az alapfogalmak között szereplő legjelentősebb vámjogi változásra, a vámeljárások kérdésére. Ennek megfelelően három vámeljárást különböztetünk meg. Ezek a szabad forgalomba bocsátás, a kivitel és a különleges eljárások. Ez utóbbi korábban nem létezett, az előzőeket pedig szinte változatlan tartalommal ültették át az új jogszabályba.

A különleges eljárások közé tartozik az árutovábbítás, a tárolás, a különleges felhasználás és a feldolgozás. Mit jelentenek ezek, melyek a változások?

Az árutovábbítás tartalmilag nem változik. A tárolás magába foglalja a vámraktározást és a vámszabad területen történő elhelyezést mint vámeljárásokat. Ez utóbbiból következik, hogy a korábban hatályban lévő egyéb vámjogi rendeltetések megszűnnek, mert a vámszabad területet már vámeljárásként határozzák meg (az újrakivitel, a megsemmisítés és az állam részére történő felajánlás megmarad ugyan, mint rendelkezés, de nem lesz egyéb vámjogi rendeltetés).

A különleges felhasználás tartalmazza az ideiglenes behozatalt és a meghatározott célra történő felhasználást. Az ideiglenes behozatal fogalmilag lehetővé teszi az újrakivitelre szánt nem uniós áruk különleges felhasználását az Unió vámterületén a behozatali vám alóli teljes vagy részleges mentesség mellett, míg a meghatározott célra történő felhasználás az áruk szabad forgalomba bocsáthatását teszi lehetővé, nulla vagy csökkentett vámtétel mellett, különleges felhasználásukra figyelemmel. Ez korábban nem külön vámeljárásként, hanem egy vámeljáráshoz kapcsolódóan (pl.: szabadforgalomba bocsátás), mint lehetőség szerepelt a jogszabályban.
A feldolgozás az aktív és a passzív feldolgozást jelenti, de a VK rendelkezései között található vámfelügyelet mellett történő feldolgozást már nem tartalmazza külön nevesítve az új szabályozás (az aktív feldolgozás része lesz).

Míg az átmeneti megőrzés „intézménye” csak a VK egyik cikkében foglalt előírás volt, addig az UVK nemcsak külön árunyilatkozattal említi, hanem alapfogalomként értelmezi. E szerint a nem uniós áruk azon helyzetét jelenti, amikor ezeket az árukat a vám elé állításuk és a vámeljárás alá vonásuk vagy újrakivitelük közötti időszakban vámfelügyelet alatt ideiglenesen tárolják.

Az áruk vámjogi státuszában is változás történt, hiszen a „közösségi” szó helyett az „uniós” kifejezés került alkalmazásra. Egyébként az összes új rendelkezés konzekvensen már a közösségi szó helyett mindenütt az uniós kifejezést tartalmazza. Ennek megfelelően uniós és nem uniós státuszú árukat különböztetünk majd meg. Az uniós áruk azok, amelyek teljes egészében az Unió vámterületén létrejött vagy előállított áruk, amelyek nem tartalmaznak az Unió vámterületének részét nem képező országokból vagy területekről behozott árukat. Továbbá azok az áruk, amelyek az Unió vámterületének részét nem képező országokból vagy területekről erre a területre beszállított és szabad forgalomba bocsátott áruk, illetve azok, amelyek vagy az Unió vámterületén belül kizárólag az erre a területre beszállított és szabad forgalomba bocsátott áruból előállított vagy termelt áruk, vagy vegyesen tartalmazzák a teljes egészében az Unió vámterületén létrejött vagy előállított árukat és a vámterületre beszállított és szabad forgalomba bocsátott árukat. A nem uniós áruk pedig azok lesznek, amelyek eltérnek a fentiektől vagy elvesztették uniós státuszukat.

Azt azért itt szeretném megjegyezni, hogy az UVK 153. cikke szerint az Unió vámterületén található minden áru uniós vámjogi státusszal rendelkező árunak vélelmezendő, kivéve, ha megállapítást nyer, hogy az áru nem minősül uniós árunak.
Az áru átengedése új fogalomként jelenik meg (a vámhatóságok azon intézkedése, amellyel az árut rendelkezésre bocsátják azon vámeljárás céljaira, amely alá az adott árut vonják), de ez tulajdonképpen a VK-ban még szereplő „áru kiadásának” átfogalmazását jelenti. Egyébként a vámellenőrzések rendszerét majd ezen intézkedés időpontjához (ez előtti vagy utáni) igazítja az UVK.

A feldolgozott termék fogalmilag új megközelítést kapott, mert a VK-ban még csak vámfelügyelet mellett történő feldolgozás eredményeképpen létrejött áruk tartoztak ez alá (az alapfogalmak között nem volt megtalálható), az UVK már általánosságban említi ezen árukat (azok a feldolgozási eljárás alá vont áruk, amelyeken feldolgozási műveleteket végeztek).
Több olyan fogalom is van, amely az UVK-ban alapfogalomként jelenik meg, értelmezési szempontból a korábbi szabályozáshoz képest azonban mégis változatlannak tekintendőek. Ilyenek a gazdálkodó, vámjogi képviselő, vámalakiságok, visszafizetés és elengedés, az állandó üzleti telephely, az áru birtokosa, a kereskedelempolitikai intézkedések, a feldolgozási műveletek, az elszámolási kulcs, a fuvarozó, vagy a vételi jutalék.

A vámtörvény értelmező rendelkezéseiben bekövetkezett változások (vámtörvény 3. §)

Új fogalomként jelenik meg az egyéb terhek megnevezés, amely a régi vámtörvényben nem közösségi adók- és díjak néven szerepelt, de tartalmilag alig változott. Ugyancsak meghatározták a postai küldeményt, amelyet a régi törvény az integrált posta (ez a fogalom megszűnik) alatt tárgyalt.

Megszűnő fogalmak

A vámút, a vámfelügyelet módjai, a közhivatal és a megbízható vámadós fogalma kikerült a rendelkezések közül, annyi észrevétellel, hogy ez utóbbi azért, mert az UVK 39. cikkének a) – vámjogszabályok és adószabályok súlyos vagy ismételt megsértésének hiánya, ideértve azt is, hogy a kérelmező gazdasági tevékenységeihez kapcsolódóan súlyos bűncselekmény nincs nyilvántartva – és c) – fizetőképesség, amely akkor tekinthető igazoltnak, ha a kérelmező olyan jó pénzügyi helyzetben van, amely lehetővé teszi számára kötelezettségei teljesítését az érintett üzleti tevékenységtípus jellemzőinek kellő figyelembevétele mellett – pontjában foglaltak lesznek ezek után az irányadóak.
A további értelmező rendelkezések változatlanok maradtak.

Zoltay Gergely pénzügyőr főhadnagy