JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A Parlament által megszavazott adótörvények alapján az szja csökkenése miatt 2016-tól némileg csökken az adóteher a béren kívüli juttatások után, de az új minimálbérre (111 000 Ft.) vonatkozó kormányrendelet miatt változott az egyes juttatási elemek kedvező adózással adható havi százalékos korlátja is.
A 15 százalékos szja mellett továbbra is 14 százalékos EHO fizetési kötelezettséggel kell számolni, amelyet szintén a juttatás értékének 1,19-szeres értéke alapján kell figyelembe venni. Így 2016-tól a kedvező adózású juttatások összes terhe 34,51 százalék. A számítás menete: 1,19*(15+14) százalék.
A többi, „egyes meghatározott juttatás"-nak minősülő cafeteria elem után pedig 1,19*(15+27), azaz összesen 49,98 százalék közterhet kell megfizetni. Marad tehát az 1,19-es szorzó, a juttatás értékének 1,19-szerese után viszont csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.
A béren kívüli juttatások havi korlátja és az évi 200 ezer forintos, illetve SZÉP kártyával együtt 450.000 forintos rekreációs keretösszeg 2016-ban is változatlan marad.
Az egyes juttatások egyéni kerete mellett együtt is figyelni kell a kiadott összértéket, hogy ne lépje túl az évi 200 ezer, illetve 450 ezer forintos keretet. E két keret felett ugyanis a juttatások után összesen 49,98 százalékos közterhet kell fizetni.
Ha az utalvány visszaváltható vagy készpénzre váltható, nem minősül utalványnak. Fontos azonban, hogy a visszaváltás lehetősége megvan azokban az esetekben, amikor a munkáltató az általa bármely okból fel nem használt (a munkavállaló részére ki nem osztott) utalványokat kívánja visszaváltani.
A pénztárakban levő összegek felhasználási lehetőségét is kicsit megváltoztatta, bővítette a 2015-ös év végi törvénymódosítás.
A lakáscélú hiteltámogatás esetén nemcsak közvetlenül a lakás vásárlásához, hanem a már fennálló hitel törlesztéséhez nyújtott támogatás is adómentes munkáltatói lakáscélú támogatásnak minősülhet meghatározott feltételek teljesülése esetén.
Sporteseményre szóló belépőjegyet, bérletet a jövőben nemcsak sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezetek, hanem más kifizetők, juttatók is adhatnak adómentesen a magánszemélyeknek, méghozzá összeghatártól függetlenül.
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR