A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény értelmében a számított adót adójóváírás csökkenti, amelynek mértéke a 2011. január 1-jétől érvényes rendelkezései szerint:
a) az adóévben megszerzett bér és az arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés együttes összegének 16 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 12 100 forint, feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme az adóévben nem haladja meg a jogosultsági határt (2011-ben ez a határ 2 750 000 forint), vagy
b) az adóévben megszerzett bér és az arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés együttes összegének a jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 12 százalékát meghaladó része, ha a magánszemély éves összes jövedelme az adóévben meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri el a jogosultsági határ 1 millió 210 ezer forinttal növelt összegét (3 960 000 forint).

Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt az adóévben bér illette meg. Az a hónap, amelyben többször vagy több kifizetőtől illette meg bér a magánszemélyt, egy jogosultsági hónapnak számít. Egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe.

Fentiek értelmében tehát 3 960 000 forint feletti éves összes jövedelem felett adójóváírás már nem érvényesíthető. A jogosultsági határt alsó határértéknek, a jogosultsági határ 1 210 000 forinttal növelt összegét pedig felső határértéknek nevezve, az adójóváírás összege az alsó határérték átlépését követően a felső határérték eléréséig folyamatosan csökken, és a felső határértéknél már nulla értékű.

A munkavállalókkal kötött munkaszerződések lehetnek olyanok, amelyek a munkabér bruttó értékét határozzák meg, és lehetnek olyanok, amelyek nettó értékben rögzítik a munkabér összegét. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is mindkét szerződő fél számára. A munkavállalót terhelő adóterhek csökkenését okozó törvényi változások esetén amennyiben a bruttó munkabér rögzített, a munkavállaló jobban jár, mert magasabb nettó jövedelmet érhet el, ha pedig a nettó munkabér szerepel a munkaszerződésben, akkor a munkaadó jár jól, mert a bruttó bér csökkeni fog ugyanazon nettó munkabér eléréséhez. A munkavállalót terhelő adóteher növekedését eredményező törvényi változások esetén a bruttó munkabért tartalmazó szerződés a munkavállalók számára hátrányos, mert ugyanabból a bruttóból kevesebb nettó jövedelem „kerül ki” a nettó munkabért alapul vevő megegyezések esetében pedig a munkaadó helyzete romlik.

A munkabérből levonásra kerülő adóelőleg kiszámításakor az adójóváírásnak nagy szerepe van.

Eltérő rendelkezés hiányában az összevont adóalap adóját – az adóbevallásban/munkáltatói adómegállapításban történő utólagos elszámolással – adóelőlegként kell megfizetni.
Ha az a bevétel, amelyből az összevont adóalapba tartozó jövedelmet kell megállapítani, kifizetőtől származik, az adóelőleget a kifizető állapítja meg (adóelőleg-megállapításra kötelezett kifizető).
Az adóelőleg alapja ha a bevétel adóelőleg-megállapításra kötelezett kifizetőtől származik – a bevételből a magánszemély adóelőleg-nyilatkozata szerinti, de legfeljebb a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezések szerint elismert igazolható vagy igazolás nélkül elszámolható költség levonásával meghatározott rész, az előbbiek hiányában, valamint amely bevételből e törvény szerint költséget levonni nem lehet, a bevétel teljes összege.
Az adóelőleg-megállapításra kötelezett kifizető a bevételt terhelő adóelőleget a magánszemély által írásban adott nyilatkozat (adóelőleg-nyilatkozat) figyelembevételével állapítja meg, ha a nyilatkozatot felszólítására vagy önként a magánszemély a kifizetést megelőzően rendelkezésére bocsátja. Nyilatkozat adható esetenként vagy az adóéven belül visszavonásig (újabb nyilatkozattételig) érvényesen. A nyilatkozat tartalmát érintő bármely változás esetén a magánszemély köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni.

Az adóelőleg-nyilatkozatban a magánszemély az adott esettől függően nyilatkozik
a) a bevétel adóelőleg-alapjának megállapításához levonandó költségről,
b) az adóelőleg-megállapítás módjáról,
c) a magánszemély összevont adóalapjának, adóterhet nem viselő járandóságainak adóévi várható összegéről,
d) bér esetén az adójóváírás figyelembevételéről,
e) a családi kedvezmény érvényesítéséről és megosztásáról,
f) az állami végkielégítés megosztásának mellőzéséről,
g) a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállásának időtartamáról azzal, hogy a végleges fogyatékos állapotról ugyanazon kifizetőnek elegendő egyszer nyilatkozni.

A nyilatkozat tartalmazhatja azt, hogy a munkavállaló kéri az adóelőleg számításakor az adójóváírás figyelembe vételét, illetve tartalmazhatja azt is, hogy nem kéri azt.

Az adóévi adóbevallás elkészítésekor a végleges évi adóteher kerül meghatározásra. Amennyiben az adóév során a kiszámolt és befizetett adóelőlegek összege a végleges adónál kisebb, a magányszemélynek befizetési kötelezettsége keletkezik, amennyiben a végleges adó alacsonyabb a befizetett adóelőlegek összegénél, a magányszemély adó visszatérítésben részesül. Amennyiben a munkavállaló a nyilatkozatában nem kéri az adójóváírás figyelembe vételét az adóelőleg számításakor, akkor év közben azzal számolni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkavállalót megilleti az adójóváírás, de annak év közbeni figyelembe vételét az adóelőlegek megállapításakor nem kéri, akkor a havi nettó munkabére alacsonyabb, ám az éves adóbevallás elkészítésekor az adóév lezárását követően az adójóváírást érvényesítheti. Tehát azzal, hogy év közben nem kérte az adójóváírás figyelembe vételét, nem esett el a magánszemély az adójóváírás lehetőségétől, hanem az egész évre eső adójóváírást egy összegben igényelheti vissza a Költségvetés kasszájából az éves adóbevallás megfelelő elkészítését és benyújtását követően, hiszen a neki járó adójóváírás az adóév során adóelőleg címén befizetésre került.

Bruttó munkabért meghatározó munkaszerződések esetén amennyiben a munkavállaló nem kéri az adójóváírás érvényesítését az évközi adóelőlegek megállapításakor, annyiban jár rosszul, hogy később jut hozzá az őt megillető összeghez (amennyiben persze a magánszemély jogosult az adójóváírásra), ugyanis a havi munkabér fizetésekor meg nem kapott adójóváírás összegét csak az éves adóbevallás benyújtását követően igényelheti éves szintre vetítve egy összegben vissza. Vagyis a tényleges nettó bére csak az éves adóbevallás benyújtását és az annak feldolgozását követően az adófolyószámlán mutatkozó adótúlfizetés visszaigénylését követően alakul ki. Egyéb hatása a nyilatkozatnak nincs.

Ha azonban a munkaszerződés nettó munkabér megállapodást tartalmaz, a munkavállaló „feljebb tornázhatja” a nettó jövedelmét azzal, ha nem kéri az adójóváírás figyelembe vételét az adóelőleg kalkuláció során, mert a havi nettó munkabér az adójóváírás figyelembevétele nélkül kell megegyezzen a munkaszerződésben szereplő összeggel. Majd amikor az adóév lezárását követően a magánszemély benyújtja az adóbevallását, abban az adójóváírás éves összegét feltünteti, visszaigényelhető adója keletkezik, melynek visszaigénylésével a nettó jövedelme emelkedik, vagyis éves szinten a munkabére a munkaszerződésben foglalt nettó bér felett alakul.

A munkavállalók részéről az adóelőleg nyilatkozatban nagyon körültekintően kell eljárni az adójóváírás kérésével kapcsolatban. Észre kell venni azt, hogy az adójóváírás alapja az adóalap kiegészítéssel növelt bér (vagyis a bér 1,27-szerese), míg a jogosultság határértékei (2 750 000 Ft illetve 3 960 000 Ft) tekintetében az összes jövedelem nagysága a mértékadó. Ha tehát a munkavállalónak a munkabéren felül egyéb jövedelme is keletkezik az adóév során, akkor könnyen a felső határérték fölé kerülhet és az adójóváírás lehetőségétől eleshet. Ennek hatása az lehet például, hogy a nettó munkabért kikötő munkaszerződéssel alkalmazott magánszemély a havi nettó munkabére megállapításához kéri az adójóváírás figyelembe vételét, majd az adóév végéig egyéb jövedelemre is szert tesz, minek révén az adójóváírásra való jogosultságát elveszíti, és a végleges éves adóbevallás benyújtását követően pótlólagos adófizetési kötelezettsége keletkezik, ami azt jelenti, hogy annak befizetését követően a nettó munkabére a szerződésben foglaltnál alacsonyabbra alakul.

A nettó munkabér meghatározással alkalmazott munkavállaló tehát alakíthatja magasabbra a nettó munkabérét amennyiben nem kéri az adójóváírás figyelembe vételét az adóelőleg megállapításakor és a jogosultságát az éves adóbevallásában érvényesíti, illetve járhat rosszul is abban az esetben ha az adójóváírást kéri az adóelőleg megállapításkor, és az éves bevallás alapján kiderül, hogy nem volt erre jogosult.

A helyzet tehát az adójóváírás lehetőségében érintett munkabérek esetén érdekes abban a vonatkozásban, hogy amennyiben van két munkavállaló, akiknek a munkaszerződése azonos nagyságú nettó munkabért határoz meg az adójóváírás figyelembe vételével, a tényleges nettó munkabérek összege mégis eltérően alakulhat amennyiben az egyiküknek van egyéb jövedelme amely miatt az adójóváírás lehetőségével végül nem élhet.

A megoldás kétféle lehet a nettó munkabért meghatározó munkaszerződések esetében:
•    A munkáltató adójóváírás nélkül határozza meg az adóelőlegek összegét, és elfogadja, hogy az egyéb jövedelmek függvényében a tényleges nettó munkabérek eltérően alakulhatnak még akkor is, ha a szerződésben egyforma értékek vannak kikötve.
•    A munkáltató adójóváírással határozza meg az adóelőlegek összegét, és amelyik munkavállaló az adóév során szerzett egyéb jövedelmei miatt az adójóváírás lehetőségével nem tud majd élni az éves adóbevallásában, annak az elvesztett adójóváírás összegét egyösszegű kifizetésként az adóév végén kompenzálja.

Lauf László