//

CÍMKEFELHŐ
gazdasági szakkiadó | hivatalos állásfoglalás | adó | pénzügy | gazdasági folyóirat | szakkönyv | jogszabálykereső | kommentár | letölthető szerződésminták | tudástár | tanácsadás | gazdasági kiadványok | gazdasági konferencia | ingyenes számviteli tanácsadás | könyvelők kötelező továbbképzése | kötelező kreditpontok 2019 | közlöny | kormányrendelet | céginformáció

SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK

Harmadik országból behozott termék adózása önadózással
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A termékimportot terhelő áfa megállapítása kivetéssel, illetve a vámhatóság által kiadott engedély alapján önadózás útján történhet. A vámhatóság akkor adhat engedélyt az önadózásra, ha az adózó megfelel az Áfa tv-ben foglalt feltételeknek.

2019. augusztus 23.

Az Áfa tv. meghatározása alapján termék importjának minősül az olyan terméknek a Közösség területére történő behozatala vagy egyéb módon való bejuttatása, amely nincs szabad forgalomban. Továbbá termék importjának minősül az is, ha a szabad forgalomban levő terméket a Közösség vámterületének azon területrészéről hozzák be, vagy egyéb módon juttatják be a Közösség más területére, amely területrész harmadik állam területével esik egy tekintet alá.

 

Az általános forgalmi adózás rendszerében a termékimport kizárólag birtokba vehető dolog beszerzéséhez kötődő adójogi kategória. Nem birtokba vehető dolog „beszerzése” az Áfa tv. rendszerében szolgáltatásnyújtásnak minősül, így annak harmadik országból történő igénybevétele nem tekinthető termékimportnak.

 

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2. § c) pontja alapján az Áfa tv. tárgyi hatálya alá esik a termékimport, így azt általános forgalmi adó terheli.

 

A termékimportot terhelő áfa megállapítása kivetéssel, illetve a vámhatóság által – az Áfa tv. 156. § (1) bekezdése alapján – kiadott engedély alapján önadózás útján történhet. A vámhatóság akkor adhat engedélyt az önadózásra, ha az adózó megfelel az Áfa tv. 156. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.

 

Az adóalanyok jelentős része nem „képes” teljesíteni a törvényi feltételeket, így részükre a vámhatóság önadózást nem engedélyezhet. Ennek következtében az e körbe tartozó adóalanyok részére a vámhatóság határozatban megállapítja a fizetendő általános forgalmi adót, amelyet annak megfizetését követően – figyelembe véve az adólevonással kapcsolatos törvényi korlátozásokat – helyezhető levonásba, és az adó-visszaigénylési jog megnyílása esetén a tárgyidőszakban negatív előjelű elszámolandó adó részeként visszaigényelhető. Ha az adóalany adó-visszaigénylési joga nem nyílt meg, akkor a negatív előjelű elszámolandó adó, így a termékimportot terhelő, megfizetett és levonható adóként elszámolt általános forgalmi adó nem igényelhető vissza.

 

Főszabály szerint az adóhatóságnak a visszaigényelt általános forgalmi adót az esedékességtől számított 75 napon belül kell kiutalni. Ettől eltérően a visszaigényelhető adót a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül, ha a visszaigényelhető adó összege az egymillió forintot meghaladja, 45 napon belül kell kiutalni, ha az adózó az általános forgalmi adó áthárítására jogalapot teremtő minden ügylet – amelynek teljesítését tanúsító számla (számlák) alapján az adott adómegállapítási időszakban adólevonási jogát gyakorolja – számlában feltüntetett ellenértékének adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának napjáig teljes mértékben megfizette vagy tartozása egészében más módon megszűnt, és a feltétel fennállásáról bevallásában nyilatkozik.

 

Az önadózásra nem jogosult adóalany számára jelentős nehézséget jelenthet a termékimportot terhelő általános forgalmi adó pénzügyi finanszírozása. A finanszírozási teher annál jelentősebb, minél hosszabb az importáló bevallási időszaka.

 

Az önadózásra jogosult adóalany számára ezzel szemben pénzügyi problémát nem jelent a termékimportot terhelő általános forgalmi adó finanszírozása, mivel tényleges fizetési kötelezettség kizárólag akkor keletkezhet a termékimport miatt, ha az azt terhelő, fizetendő adóként elszámolt általános forgalmi adó levonására egyáltalán nincs, vagy csak részben van lehetőség.

 

A termékimport után önadózásra nem jogosult adóalanyoknak is módjukban állhat, hogy a harmadik országból beszerzett termék után az adózás belföldön nem termékimport, hanem Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén keletkezzen.

Közösségen belüli termékbeszerzés után a fizetendő adót minden adóalany önadózás útján köteles megállapítani.

 

A 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv) szerint a termékimporttal kapcsolatos adófizetési kötelezettség mindig a rendeltetés helye szerinti tagállamban keletkezik.

 

Az általános forgalmi adó mértékének megállapítása az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik, az adókulcsok tekintetében uniós szinten nincs egységes szabályozás. Ha a termékimporttal kapcsolatos adófizetési kötelezettség minden körülmények között a szabadforgalomba bocsátás tagállamában keletkezne, akkor az adóalanyok abban a tagállamban helyeztetnék szabadforgalomba az importált terméket, ahol a legalacsonyabb az általuk importált termékre vonatkozó adókulcs. A fizetendő vámterhek szempontjából nincs jelentősége a szabadforgalomba bocsátás helyének, mivel minden tagállam azonos vámtételeket köteles alkalmazni.

 

A módszer lényege, hogy az importált termék szabadforgalomba bocsátása nem belföldön, hanem más tagállam területén valósuljon meg. Az Irányelv szerint a termékimport teljesítési helye a szabadforgalomba bocsátás helye, azaz ebben a tagállamban keletkezik termékimport jogcímén az adófizetési kötelezettség.

 

Ha az importáló a szabadforgalomba bocsátott terméket nem kívánja használni, hasznosítani a szabadforgalomba bocsátás helye szerinti tagállamban, akkor a szabadforgalomba bocsátáshoz kapcsolódó vámeljárásban jelezni kell az adott tagállam vámhatóságánál, hogy az importtermék rendeltetési helye Magyarország.

 

Az Irányelv értelmében, ha a rendeltetés helye nem azonos a szabadforgalomba bocsátás helyével, akkor a termékimport teljesítési helye szerinti tagállamban a termékimport és a termék kivitele más tagállamba adómentességet élvez. Az Irányelv szerint önmagában a saját tulajdonú termék átfuvarozása valamely tagállam területén adókötelezettséget nem keletkeztethet.

 

Az előzőekben vázolt eljárás során a belföldi adóalany importáló számára szükségszerűen adminisztrációs kötelezettségek és költségek jelentkeznek.

 

Egyrészt az importált terméket terhelő vámterhet korábban kell teljesíteni, és euróban vagy az adott tagállam pénznemében kell megfizetni. Az euró vagy más deviza árfolyama előzetesen nem pontosan kalkulálható, így csupán valószínűsíthető a vámteher forintban kifejezett összege, amely szintén pénzügyi kockázatot hordoz magában.

 

Másrészt számolni kell a szabadforgalomba bocsátás tagállamában fennálló adminisztrációs költségekkel, amelyek valószínűleg szintén euróban vagy más devizában merülnek fel. Az adott tagállam rendelkezései az irányadóak abban a tekintetben, hogy a belföldi importálót milyen bejelentési kötelezettségek terhelik, továbbá adószámot, és/vagy közösségi adószámot, és/vagy VPID számot kell-e kérnie.

 

Harmadrészt figyelembe kell venni azt a szempontot is, hogy a szabadforgalomba bocsátás helye szerinti tagállamban mennyire gördülékeny az ügyintézés, annak átlagos időtartama is releváns körülmény. Ugyanis nem minden tagállam vámhatósága találkozik tömegszerűen ilyen jellegű ügyletekkel. Ebből adódóan előfordulhat, hogy valamely tagállam vámhatósága nem veszi figyelembe az Irányelvben foglaltakat, és esetleg az importált termék vámértéke után jogsértően hozzáadottérték-adót szab ki. Ennek elkerülése érdekében az adóalanynak előzetesen mindenképpen érdemes informálódni arra vonatkozóan, hogy mely tagállamban, és a tagállamon belül melyik vámhatósági szervnél számíthat az Irányelvnek megfelelő jogalkalmazásra, valamint leggyorsabb ügyintézésre. Erre azon tagállam vámhatóságánál lehet számítani, ahol ilyen jellegű ügyletek az átlagosnál nagyobb számban kerülnek elbírálásra. Az „esetszám” következtében vélhetően az ügyintézés már kialakult rutinok alapján történik.

 

Lényeges szempont az is, hogy a Közösségen belüli termékbeszerzést terhelő fizetendő adó levonásához milyen dokumentumok szükségesek.

 

A fentiek alapján a belföldi adóalanynak érdemes alaposan átgondolni a módszer alkalmazásából jelentkező előnyöket, hátrányokat és egyéb nehézségeket, valamint a felmerülő költségek nagyságrendjét, és csak akkor javasolt a módszer alkalmazása, ha az azzal elérhető előnyök számottevőek.

 

A más tagállamban szabadforgalomba helyezett importtermék behozatala belföldre az Áfa tv. 22. § (1) bekezdése alapján Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén adóköteles.

Az Áfa tv. 257. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az általános forgalmiadó-alany az Áfa tv. 22. § (1) bekezdése szerinti közösségi beszerzést közösségi adószám birtokában végezheti.

 

Közösségen belüli termékbeszerzés megvalósítása esetén összesítő nyilatkozatot is be kell nyújtani. Az összesítő nyilatkozat 2. lapján kell elszámolni a

Közösségen belüli termékbeszerzéseket, összhangban az áfa bevallásban feltüntetett adatokkal.

 

Abban az esetben, ha az importáló a szabadforgalomba bocsátás helye szerinti tagállam adóhatósága által kiadott közösségi adószámmal rendelkezik, akkor a lap a) oszlopában az adott tagállam országkódját kell feltüntetni, a b) oszlopban pedig az adott tagállam által kiadott közösségi adószámot. Amennyiben az importáló részére a szabadforgalomba bocsátás helye szerinti tagállam adóhatósága nem adott ki közösségi adószámot, akkor a lap a) oszlopában szintén az adott tagállam országkódját kell feltüntetni, a b) oszlopban pedig „1”-t kell írni.

 

Az adólevonási jog tárgyi feltétele

 

Az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés ba) pontja szerint Közösségen belüli beszerzés esetén az adólevonási jog tárgyi feltétele az, hogy az adózó rendelkezzen a nevére szóló számlával. Azonban az importáló a harmadik országbeli eladó által kiállított számlával rendelkezhet.

 

Az Áfa tv. 159. § (1) bekezdése alapján az adóalany köteles – ha a törvény másként nem rendelkezik – a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni. E jogszabályi rendelkezés alapján az importáló nem köteles saját maga részére számlát kiállítani az általa végrehajtott közösségi termékbeszerzésről. Az Áfa tv. azonban nem tiltja, hogy ezt megtegye. Amennyiben az importáló saját maga részére nem bocsát ki számlát, akkor az adólevonási jog tárgyi feltétele nem áll rendelkezésére.

 

Kialakítható az a jogértelmezés, hogy az adólevonási jog tárgyi feltételének biztosítása érdekében az importáló köteles saját maga részére számlát kiállítani.

 

A Kúria Kfv.V.35.496/2013/12. számú ítélete megállapította, hogy Közösségen belüli beszerzés esetén adólevonási jogot az adóalany a nevére szóló számla alapján gyakorolhat.

 

A felperes az adóhatósági ellenőrzés során a 2010 júliusában történt Közösségen belüli beszerzéséhez kapcsolódóan kizárólag egy olasz cég által kiállított számla másolatával rendelkezett.

 

A felperes 2010. december hónapban is végzett Közösségen belüli beszerzéseket ugyanazon olasz cégtől történt vásárlásokkal, amelyekről csak árukiadási bizonylattal, illetve szállítólevéllel rendelkezett, amelyek nem is dokumentálták valamennyi beszerzését.

 

A felperes a 2010. júliusi számlát szerepeltette a vizsgált időszaki könyvelésében, a decemberi beszerzéseit azonban nem, ezeket az analitikájában és általános forgalmi adó (áfa) bevallásában sem tüntette fel.

A felperes az eredeti számlákat az olasz cégtől az ellenőrzés ideje alatt szerezte be. Az olasz cég által kiállított számlákat az adóhatóság is bekérte az olasz adóhatóságtól, mivel eltérést tapasztalt a rendelkezésére álló és az olasz adóhatóságtól kapott kontrolladatok között.

 

Az Irányelv 220. cikke értelmében az adóalanynak számlát kell kibocsátania. A Kúria azt a jogértelmezést tartotta helyesnek, hogy a számlakibocsátás nem csupán a számla kiadását jelenti, hanem a címzettnek történő átadását, elküldését is.

 

A felperes téves jogértelmezést alakított ki. Ugyanis álláspontjával ellentétben a számlával nem rendelkezett azáltal, hogy azt az olasz cég kiállította.

Ténylegesen a felperes nem rendelkezett a számlával, mert az nem került ki az olasz cég birtokából, így azzal a felperes nem rendelkezhetett, hiszen az kizárólag az olasz cég rendelkezésére állt.

 

Az Irányelv 178. cikk c) pontja az adólevonási jog gyakorlásához több együttes, konjunktív feltételt határoz meg. E rendelkezés alapján a megfelelően kiállított számlával történő rendelkezés mellett a helyes adatokat tartalmazó bevallás meglétét is előírja.

 

A Közösségen belüli beszerzés után tehát az adózó akkor élhet adólevonási jogával, ha már a bevallás benyújtásakor a rendelkezésére áll az adó megállapításához szükséges, az Irányelv rendelkezéseinek megfelelően kiállított számla. Ezen túl be kell tartani az Irányelv 250. cikke szerinti követelményeket is. E szabály értelmében az adózónak olyan bevallást kell benyújtania, amely tartalmaz minden olyan adatot, amely a fizetendő adó, valamint az érvényesítendő adólevonás összegének megállapításához szükséges, beleértve – amennyiben az adóalap megállapításához szükséges – az adó és a levonások alapjául szolgáló ügyletek összértékét, továbbá az adómentes ügyletek értékét is.

 

Az első fokú bíróság a felperesi keresetnek helyt adó döntést hozott. Azonban e döntésénél tévesen nem vette figyelembe, hogy az Irányelv 178. cikk c) pontja konjunktív feltételeket tartalmaz. Az első fokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a nemzeti eljárási és anyagi jogszabályok – a közösségi joggal azonosan – az adóalany kötelezettségévé teszik a bevallás benyújtását, és azt, hogy az önadózó adózó adólevonási jogát csak bevallásában érvényesítheti.

 

Az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés ba) pontja szerint az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a termék Közösségen belüli beszerzése esetében a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla.

 

A Kúria az ítéletében leszögezte, hogy az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés ba) pontja nem támaszt többlet feltételt az Irányelv 178. cikk c) pontjában megfogalmazottakhoz képest, tehát nincs eltérés a közösségi és a nemzeti jogi szabályozás között.

 

A Kúria álláspontja szerint nem sérti az adósemlegesség elvét az, hogy a fizetendő adót – amely egyben előzetesen felszámított adó – 2010. július és december hónapban az Áfa tv. 63. §-a értelmében meg kell állapítani, meg kell fizetni. Ugyanis a fizetendő adó levonására is lehetőség van az elévülési időn belül, és legkorábban abban az időszakban, amikor az adózó rendelkezésére állnak a hiteles bizonylatok.

 

A Kúria az ítéletében rögzítette továbbá azt is, hogy az adózónak nem elégséges az ellenőrzés során intézkedni a számlák beszerzése iránt. Ugyanis az adózónak az adólevonási jog gyakorlásához szükséges tárgyi feltétellel már az adólevonási jog gyakorlásakor, tehát a levonható adó elszámolását tartalmazó bevallás benyújtásakor rendelkeznie kell.

 

A Kúria az ítéletében hivatkozott továbbá arra is, hogy a nemzeti és a közösségi jogi szabályok azonosan szabályoznak azzal, hogy a fizetendő adót az ügylet teljesítését tanúsító számla kibocsátásakor, de legkésőbb a teljesítést követő hónap 15. napján kell megállapítani. E szabály alapján, ha a számlát a közösségi partner nem állítja ki, vagy adott esetben nem időben küldi meg, akkor ettől függetlenül a Közösségen belüli beszerzést az adóalanynak a teljesítés napját követő hónap 15-ével meg kell állapítania, bevallásában szerepeltetnie kell, el kell számolnia.

 

A Kúria döntése szerint a fizetendő adót az adózó azonban mindaddig nem helyezheti levonásba, amíg meg nem kapja a beszerzésről szóló eredeti hiteles bizonylatot közösségi partnerétől.

 

Tegyük fel, hogy az importáló nem rendelkezik a nevére szóló számlával, és a nála lefolytatott adóellenőrzés során az I. fokú adóhatóság a Kúria tárgyalt ítéletében foglalt álláspontot képviseli. Ebben az esetben az I. fokú adóhatóság köteles az importálót végzésben felhívni arra, hogy az adólevonási jog tárgyi feltételét képező számlákat nyújtsa be. A végzés teljesítésének nem lehet akadálya, hiszen az importálónak a számlákat saját magának kell kiállítania.

 

A számlának a következőket kell tartalmaznia:
 

–    eladóként az importáló nevét, címét, a szabadforgalomba bocsátás helye szerinti tagállam adó-, vagy vámhatósága által kiadott azonosítót, feltéve, hogy ilyennel rendelkezik;
 

–    a szabadforgalomba bocsátott termék megnevezését, mennyiségi egységét és mennyiségét;
 

–    a teljesítés időpontjaként a szabadforgalomba bocsátás időpontját;
 

–    a szabadforgalomba bocsátott termékek beszerzési értékét;
 

–    vevőként az importáló nevét, címét és a NAV által kiadott közösségi adószámát.

 

 

Amennyiben az elsőfokú adóhatóság megítélése szerint az importáló által utólag kiállított számlák nem tartalmazzák teljes körűen a kötelezően feltüntetendő adatokat, akkor újabb végzést köteles kibocsátani, amelyben felhívja az importálót a számlák korrigálására. A végzés teljesítésének úgyszintén nem lehet akadálya, hiszen az importálónak kell elvégezni a számlák korrekcióját.

 

Az Áfa tv. 153/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint a fizetendő adót az Áfa tv. 120. § b) pontja, c) pont cb) alpontja szerinti, az ugyanezen adómegállapítási időszakban keletkezett levonható előzetesen felszámított adó csökkenti.

 

Az Áfa tv. 120. § b) pontja a Közösségen belüli termékbeszerzést terhelő fizetendő adó – mint előzetesen felszámított adó - levonásának lehetőségét biztosítja.

 

A hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján az elsőfokú adóhatóság az importáló nevére szóló számlák alapján azon bevallási időszakban köteles a levonható adót megállapítani, amelyben az adófizetési kötelezettség keletkezett, feltéve, hogy az importálót részben, vagy egészben adólevonási jog illette meg.

 

Bonácz Zsolt, adószakértő.

 

 

További hírek