JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Alkotmányt sért a vízgazdálkodási törvény módosítása
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

2018. augusztus 29.

Az államfő előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli létrehozható vízi létesítmény.

 

A köztársasági elnök indítványában emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény a környezet megóvását célzó állami kötelezettségként rögzíti a már elért védettségi szintről való visszalépés tilalmát. Továbbá a vitatott rendelkezés ellen érvelt korábban a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint tizenegy szakmai szervezet.

 

Az Ab határozatának meghozatala előtt megkereste a belügyminisztert, az igazságügyi minisztert, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettest, valamint a Magyar Tudományos Akadémiát.

 

Az Ab alkotmányellenességet megállapító határozatának indokolásában rámutatott: az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, valamint a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő szabályozása. A törvénymódosítás célja - az állampolgárokat sújtó felesleges adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése - más módon is elérhető.

 

Az Ab kiemelte: minden olyan esetben, amikor a környezet védelmére vonatkozó szabályozást átalakítják, tekintettel kell lenni az elővigyázatosság és a megelőzés elveire, hiszen a természet és környezet védelmének elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat meg. A felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi értelemben is végesek és csak korlátozottan képesek megújulásra. Magyarországon a fúrt kutak létesítése 1960-tól engedélyhez kötött. A hatóság így követheti nyomon, milyen mértékű vízhasználat engedélyezhető a vízkészlet veszélyeztetése nélkül. A felszín alatti vizek használata csak olyan mértékben fogadható el, amennyiben nem eredményezi azok túlhasználatát.

 

Az Ab határozatában kitért Magyarország 2015-ös vízgyűjtő-gazdálkodási tervére, amely megállapította, hogy a felszín alatti vízbázisok több mint fele sérülékeny. A hatóságok az előzetes engedélyek révén határozhatják meg, hogy milyen technológia alkalmazásával, milyen mélységben lehetséges új kutak biztonságos létesítése. Az állami kontroll nélkül történő, ellenőrizhetetlen vízkivételek az ökoszisztémák károsodásához vezethetnek. Továbbá a törvény a vizek minőségromlásán túl közegészségügyi kockázatokkal is járhat.

 

Az Ab emlékeztetett arra is, hogy Magyarország felszíni vízkészletének mindössze 4 százaléka keletkezik az ország határain belül, ugyanakkor Magyarország az éghajlatváltozás következményeinek jelentősen kitett térségben helyezkedik el, így kiemelt jelentősége van a felszín alatti vízkészlettel való felelős gazdálkodásnak.

 

A már elért védelmi szinthez képest visszalépést jelent, ezért alaptörvény-ellenes az a szabályozás, amely előzetes engedélyezési eljárás helyett utólagos hatósági ellenőrzéssel kívánja biztosítani a felszín alatti vizek megőrzését.

 

Az Ab szerint már a jelen generációk életfeltételeit is közvetlenül befolyásolhatja az engedély nélkül, ezáltal a szakmai és minőségi előírások figyelmen kívül hagyásának lehetőségével létesíthető kutak által előidézett minőségi állapotromlás kockázata. Az előzetesen beszerzendő engedélyek nem csupán a vizek mennyiségére vonatkozóan nyújtanak információt a hatóságoknak, hanem takarékos vízhasználatra is ösztönözhetnek, például a vízkészletjárulék fizetésének kötelezettségével.

 

A felszín alatti vízkészletek védelme a jelen nemzedékeinek stratégiai szintű feladata - szögezte le határozatában az Ab.

 

Az Ab döntése miatt a parlament által júliusban megszavazott törvénymódosítás nem hirdethető ki, nem lép hatályba.

 

A határozathoz a 15 tagú testületből különvéleményt fűzött 5 alkotmánybíró: Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

27

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR