JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Összesen 944 érvényes pályázat érkezett a közigazgatási bíráskodás kibővítésének második ütemében kiírt 44 bírói álláshelyre. A pályázatok elbírálásának eredményeként 22 bírósági titkár és 17 külsős pályázó kap bírói kinevezést, 5 bírót pedig másik bíróságra helyeznek át.
A regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon 42 bírói álláshelyet hirdettek meg, ebből 20-at a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumban 2 törvényszéki bírói álláshelyre lehetett pályázni. A pályázatok elbírálásának eredményeként 22 bírósági titkár és 17 külsős pályázó kap bírói kinevezést, 5 bírót pedig másik bíróságra helyeznek át.
Az álláshelyek betöltésénél a 2017. november 1-jei hatállyal módosított 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet rendelkezéseit kellett alkalmazni. A bíróságról és a közigazgatási területről érkezők között is akadt, aki kiemelkedően magas pontszámot kapott. A bírói kinevezésre felterjesztett bírósági titkárok közül összesen 92 pontot, a szervezeten kívülről pályázók közül pedig 81 pontot szerzett a legjobb eredményt elérő jelentkező. A külsős pályázók többsége a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Magyar Államkincstártól érkezett.
(OBH)
További hírek
Automatikus részletfizetési lehetőség vállalkozás esetében
Praxisjog értékesítésének adózása
Változások a Békéltető Testületi eljárásban
Praxis, jog, vállalkozás
Lehetőségek a nyugdíjszámítás megkönnyítésére
Az önköltség-számítási szabályzat változó határértékei
Kivás cég Szja- és szocho bevallása
Taxaméter használata a nyugtaadás új szabályainak tükrében
Járhat-e a táppénz visszamenőleg?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
14
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



