ÖSSZEFOGLALÓK

Megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya új Kormányrendelete
A hír több mint 30 napja nem frissült!

2018. április 20-án megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya működését szabályozó új Kormányrendelet, mely a kihirdetését követő 30. napon hatályba is lépett.

2018. június 09.

A legfontosabb technikai változás, hogy a szolgáltatók pénzforgalmi számlán kezelik majd az egyenlegeket. Ez a technikai átállás a következő hat hónapban történik majd. A jelenlegi szolgáltatók a jelenlegi rendszerben a rendelet hatályba lépését követő hatodik hónap utolsó napjáig működtethetik a SZÉP Kártyát. Ezt követően már az új pénzforgalmi számlán kezelt juttatásként használhatjuk a juttatást. A rendeletmódosítás a felhasználási területeket és az adózási kérdéseket nem érinti.

 

Így továbbra is béren kívüli juttatásként a SZÉP Kártyával 3 különböző féle „alszámlát” tudunk majd kezelni:

 

a.) A szálláshely alszámlára utalt éves maximum 225.000 Ft-ot az ehhez kapcsolódó kormányrendeletben rögzítésre kerülő szálláshely szolgáltatásra használhatják majd a dolgozók + strand- és fürdőbelépőt is fizethetünk innen.

b.) A vendéglátás alszámlára utalt éves max. 150.000 Ft-ot melegkonyhás vendéglátó-helyeken a kormányrendeletben meghatározott étkezési szolgáltatásra használhatjuk fel, emellett strand- és fürdőbelépőt is fizethetünk innen.

c.) A szabadidő alszámlára utalt éves maximum 75.000 forintot, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásokra költhetjük.

A munkavállalókat és a munkáltatókat érintő újdonság, hogy pénzforgalmi szolgáltatók a feltöltést követő második év május 31-e után nem a munkáltatók részére utalják vissza majd a fel nem használt összeget. Az ilyen maradvány összegek a pénzforgalmi szolgáltatóknál továbbra is hozzáférhetők lesznek a munkavállalók számára, de a szolgáltatók díjat számíthatnak fel ebből. Ezt a díjat a pénzforgalmi szolgáltatók a SZÉP Kártyával közvetlenül összefüggő marketing költségeikre fordíthatják. A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3 %-a lehet.

A lejáró egyenlegek kezeléshez kapcsolódóan az új rendelet tartalmazza azt is, hogy a pénzforgalmi szolgáltató a kártyabirtokos figyelmét felhívja a feltöltést követő második év május 31-e előtt legalább 2 hónappal arra, hogy mekkora ilyen „lejáró” összeg van a számláján. Emellett arról is tájékoztatja a kártyabirtokosokat, hogy a fenti időponttól kezdve milyen mértékű díjat számít fel a fel nem használt pénzeszközre.

 

De mi történik az idén?

 

Az új rendelet alapján a jelenlegi SZÉP Kártya-szolgáltatók a jelenlegi kártya-rendszert a rendelet hatályba lépését követő hatodik hónap utolsó napjáig a jelenlegi szabályok alapján működtethetik. Mivel a lejáró egyenlegek kezelésének új módja az új rendszerben működő pénzforgalmi szolgáltatókra vonatkozik, így az idei május 31. határidőt követően a jelenlegi rendszerben működő szolgáltatóktól még nagy eséllyel a munkáltatókhoz kerül vissza a lejáró egyenleg, aztán majd 2019 májusában lép életbe az új rendszer. Így érdemes idén mindenkinek elkölteni a lejáró egyenleget, mert nagy eséllyel május 31. után már nem lesz ez elérhető a munkavállalók számára. Az elköltéshez először célszerű tájékozódni a kártya-szolgáltatónál (weboldalon, ügyfélszolgálaton stb.), hogy van-e olyan 2016-os, eddig fel nem használt összeg, melyet el kellene költeni a határidőig. Az elköltésnél a kis és a nagy összegek is problémát jelenthetnek. A nagyobb összegek felhasználásához jó tudni, hogy a kártya mindhárom alszámlájáról lehetséges szálláshelyen fizetni. Aki mégsem tudna elutazni május 31-ig, annak lehetősége van arra is, hogy előleget fizessen a szálláshelyeken, és majd később töltse el ott a pihenésre szánt időt. Ehhez érdemes az adott szálláshellyel egyeztetni.

Sokaknak viszont az jelenthet problémát, hogy mindössze néhány ezer forintot kellene elkölteni. Ez az étkezésre használható vendéglátás alszámla esetén biztosan nem jelent nehézséget május végéig. Ha a szálláshely vagy szabadidő alszámlán található pár ezer forint, akkor a felhasználást segíti, hogy ezekről az alszámlákról is lehetséges például fürdőbelépőt vásárolni. Ráadásul a kártyával szükség esetén részösszeg is fizethető, majd a maradék téríthető készpénzzel vagy éppen bankkártyával.

 

Mit tegyen a munkáltató a lejáró egyenlegekkel?

 

A munkáltatói oldalról is célszerű felkészülni a visszautalt összegek kezelésére.
Először is a munkáltatónak ezt az összeget egyéb bevételként kell könyvelnie. Aztán – ha már ismert az összeg – lehet tervezgetni, mit is kezdjünk ezzel. Első ötlet szokott lenni, hogy osszuk vissza azoknak, akik nem használták fel. Ez egy picit kényes terület lesz.

1. Nem tudjuk pontosan, kinek mennyi maradt, hiszen a szolgáltató nem küld erről listát.
2. Ha visszatöltjük idén a maradék összeget a kártyákra, akkor az idei szabályok szerint, idei juttatásként adóznunk kell utána.
3. És azt üzenjük a munkatársaknak, hogy a lejáró határidő nem az ő gondjuk. Akik valami oknál fogva nem figyeltek erre, azoknak a problémáját a munkáltató megoldja egy idén újra indított juttatással. Megfontolandó, hogy tényleg ezt akarjuk-e üzenni.

Vannak persze, akiknél egyértelmű, hogy a cégben marad ez a bevétel.

Az utóbbi időben azonban sokan különböző közös projektekbe forgatják vissza ezt az összeget, melyekkel akár különböző élményeken keresztül növelik a munkaerőpiaci versenyképességüket.

 

Íme 10 ötlet, mely segíthet beindítani a tervezgetést:

 

1. Nyári időszakban gyermekmegőrző kialakítása a munkatársak gyermekei számára vagy gyermekek táboroztatásának támogatása
2. Irodai, munkahelyi környezet átalakítása (pihenő-játékszoba, étkező-büfé-kávégép, irodák – akár gyermekbarát, kutyabarát iroda kialakítása, dekoráció)
3. Közös nyári cégen belüli sportkihívások díjazása (céges darts munkaidő után, lépés számláló bajnokság)
4. Csapatépítő programok támogatása (közös vacsora, közös balatoni bicaj, sárkányhajó, élményprogramok-közös zenélés, tánctanfolyam)
5. Sportrendezvényekhez (pl. foci VB) kapcsolódó céges tipp játék díjazása, esetleg kivetítőn közös szurkolás
6. Egészségügyi szűrések, allergia teszt
7. Szervezetfejlesztő programokban való részvétel ösztönzése (ötletek, visszajelzések, aktivitás díjazása)
8. Munkatársak megismerésére szolgáló projektek, játékok offline vagy online
9. Nyári kényeztető projektek (masszázs, függőágy, masszázsfotel, friss zöldség-gyümölcs ellátmány, stílustanácsadás)
10. Új belépőknek ajándékcsomag céges cuccokkal, vagy termékkel

 

(Fata László)

 

 

 

 

 

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

23

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR