GAZDASÁGI HÍREK

Utólag is ellenőriz és büntethet a GVH
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Visszavonhatja a megadott fúziós engedélyt és az éves árbevétel egy százalékának megfelelő bírságot is kiszabhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amennyiben az érintett felek megtévesztő vagy hiányos dokumentációt nyújtanak be a hivatal részére a fúziós bejelentésnél. Az EY jogi csapata arra hívja fel a vállalatok figyelmét, hogy a közelmúltban kiszabott bírságok azt mutatják, hogy mind nemzetközi, mind hazai szinten szigorodott a versenyhatóságok joggyakorlata.

2017. augusztus 07.

Az utóbbi félév tapasztalatai alapján mind a magyarországi, mind az európai hatóságok szigorúbban ellenőrzik az engedélyköteles vállalati fúziók kapcsán benyújtott dokumentáció pontosságát, teljességét és több államban történő bejelentés esetén egységességét, akár az engedélyek kiadása és a fúzió végrehajtása után is. A megváltozott joggyakorlatot jól mutatja, hogy amíg 2016-ban a GVH, a mintegy 60 engedélyköteles vállalati összefonódás közül egyetlen esetben sem szankcionált, addig idén már két jelentősebb ügyben, összesen 82 millió forintnyi eljárási bírságot szabott ki a Versenytanács.

Ennek oka mindkét esetben - az FHB csoporthoz tartozó Diófa Alapkezelőnek az Euro-Mall feletti irányításszerzése, valamint az Infineon csoportnak az amerikai Cree Wolfspeed üzletágának felvásárlása esetében is - az engedély megadása szempontjából lényeges tények félrevezető közlése volt.

Füredi Orsolya, a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárásokban szolgáltatott adatok pontosságának és teljességének jelentősége egyre inkább felértékelődik:

„A hazai piacon jellemzően éves szinten 60-65 olyan vállalati összefonódás van, amelyhez szükséges a GVH engedélye, illetve a GVH-hoz történő bejelentés. Ilyenkor a hivatalnak mindössze nyolc nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a tranzakció jóváhagyásáról vagy az eljárásindításról. A GVH és az Európai Bizottság ugyanakkor később, utólagosan is vizsgálhatja, hogy a bejelentéshez beadott dokumentáció pontos és hiánytalan volt-e. Félrevezető adatszolgáltatás miatt a vállalkozás előző évi nettó árbevételének 1%-át elérő eljárási bírság kiszabására is jogosultak a versenyhatóságok. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a következő időszakban egyre inkább felértékelődhet a versenyjogra specializálódott szakemberek tudása, akiket érdemes már a tranzakciós folyamat elején bevonni.”

A magyar hatóságokhoz hasonlóan az Európai Bizottság is szigorúbban vizsgálja a vállalati összefonódásokat.  A közelmúltban három, már engedélyezett vállalati összefonódás kapcsán indított utólagos vizsgálatot az eljárásban a felek által benyújtott információk megfelelőségével kapcsolatban.

A három eljárásban közös vonás, hogy a felek megtévesztő módon szolgáltattak információkat az összefonódásokat engedélyező Európai Bizottság részére.

A legjelentősebb, 110 millió eurós eljárási bírságot a Bizottság 2017 májusában szabta ki a 2014 októberében engedélyezett Facebook/Whatsapp összefonódás kapcsán. A Bizottság az utólag indított eljárásban megállapította, hogy a vállalat a felvásárlás bejelentése során megtévesztő módon szolgáltatott információt arról, hogy a Facebook profilokat össze lehet-e kapcsolni a Whatsapp felhasználók telefonszámaival. További két ügyben, a Merck csoport Sigma-Aldrich feletti irányításszerzése és a GE LM Wind feletti irányításszerzése kapcsán is előzetes állásfoglalást adtak ki a bírság kiszabásáról.

Az EY tapasztalatai szerint a versenyhatóságok a fúziós bejelentések vizsgálatánál folyamatosan erősítik együttműködésüket, ezért nélkülözhetetlen, hogy a benyújtott dokumentáció pontos, teljes és – több tagállamot érintő tranzakciók esetén - konzisztens legyen, különben, amint azt a hazai és nemzetközi példák is igazolják, a jelentős bírság mellett, akár a tranzakciós engedélyt is kockáztatják.

 

Ernst&Young Ügyvédi Iroda

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR