GAZDASÁGI HÍREK

Harmadával csökkent az adótartozások miatti végrehajtás
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az adótartozások behajtására a 2015-ösnél 35 százalékkal kevesebb, mintegy 538 ezer esetben indított végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly - közölte a feketelista.hu a hatóság adatait elemezve szerdán az MTI-vel.

2017. április 13.

A közlemény szerint a tartozások összege is csökkent, 1213 milliárd forint volt tavaly, körülbelül 10 százalékkal kevesebb a 2015. évinél.

Tavaly mintegy 261 milliárd forint adótartozást sikerült behajtania az adóhivatalnak, szemben a 2015. évi 399 milliárd forinttal. A végrehajtási bevételek évről évre csökkennek, a feketelista.hu szerint ezt a folyamatot a NAV azzal indokolja, hogy az elmúlt évek eredményes hátralékkezelése miatt jelentősen csökkent a végrehajtható-behajtható adózói hátralék.

A végrehajtható követelésállomány egy év alatt 28 százalékkal csökkent.

A NAV tájékoztatása szerint a bevezetett új szabályok – például az EKÁER és az online pénztárgépek alkalmazása – hatására határozottan javult az adózási morál, többen teljesítik határidőre adófizetési kötelezettségüket.
Továbbra is az inkasszó a leghatékonyabb beszedési eljárás, a tavaly behajtott összegnek csaknem a feléhez – 122,8 milliárd forinthoz – ezen az úton jutott hozzá az adóhivatal. A végrehajtási eljárás megindítása után az adóhátralékosok 108 milliárd forintot fizettek be.

A fizetési felszólításokra 17,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára, hétszer annyi, mint egy évvel korábban. Követelésfoglalással és jövedelemletiltással 10,5 milliárd, ingóságok árverésével 1,5 milliárd, ingatlanárveréssel pedig 796 millió forint adóhátralékot hajtott be tavaly az adóhatóság.

A tájékoztatás szerint az idén januárjában összesen mintegy 112 ezer végrehajtás volt folyamatban, 15 százalékkal kevesebb, mint 2016 januárjában. Az összes eljárás 65 százaléka a közép-magyarországi régióra esett, Budapesten 51 131 volt, Pest megyében 21 955. A legkevesebb, 731 eljárás Vas megyében volt. A céges végrehajtások száma öt év óta valamennyi megyében tavaly volt a legalacsonyabb.

A városok listáján Debrecen áll az élen, ez év januárjában a város 2340 cége volt adóvégrehajtással érintett. Miskolcon 1960, Szegeden 1725, Pécsen 1534, Nyíregyházán 1040, Győrben 984 adóvégrehajtási eljárás volt folyamatban – közölte a feketelista.hu.

 

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR