JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Módosítva ismét elfogadta az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt az Országgyűlés kedden.
A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt.
Az AB januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután az államfő az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől.
Az Alkotmánybíróság Áder János érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.
A köztársasági elnök a többi közt azt kifogásolta, hogy a törvény formailag ugyan nem módosította volna a bíróságok szervezetéről szóló sarkalatos törvénynek a bíróságokat felsoroló részét, tartalmilag azonban kiegészíti azt egy új bírósággal.
A törvény ezért úgy módosult, hogy abból kikerült a -felsőbíróságként eljáró bíróság- köznév, helyette hatáskörtől függően törvényszék vagy konkrétan Fővárosi Törvényszék szerepel.
A szabályozás emellett a jövőben a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyek között nem szerepelteti a választási bizottság közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket, a választási jogvitákra vonatkozó valamennyi rendelkezést elhagyja a törvényből.
A jogszabály - amelyet elsőként tavaly december elején fogadott el a Ház - bevezeti a differenciált hatáskör telepítését. A kisebb nehézségű ügyek meghatározott csoportjainál egyesbíró dönt a perben, bonyolultabb kérdésekben azonban három bíróból álló tanács jár el.
(MTI)
További hírek
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Borturisztikai beruházás adózási kérdései
ÖCSG szocho kötelezettsége
Munkavállalók fejlesztése: képzési lehetőségek 2024-ben
Székhely-áthelyezés kedvezőbb iparűzési adóra tekintettel
Megbízás tb-kötelezettségei
Kinek szabad és kinek nem a Kék Kártyával dolgozni?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
15
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR