GAZDASÁGI HÍREK
Újrakötötte a Magyar Vámügyi Szövetség, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a két szervezet között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást.
Vizsy József, a szövetség elnöke elmondta: reményeik szerint ezzel is támogatni tudják a NAV-ot abban a törekvésében, hogy még gazdálkodó- és ügyfélbarátabb hatósággá váljon. Fontos ugyanakkor az is, hogy erősödjön a gazdálkodók jogkövető magatartása is – tette hozzá.
Úgy vélte, a gazdálkodó oldal szemléletváltása azért fontos, mert csak akkor lehet könnyítéseket, engedményeket elérni, ha a "többség beáll a sorba, és igyekszik jogkövetően működni".
Kitért arra is, hogy a szemléletváltás a globalizálódó világ jelentette kihívások legyőzéséhez is elengedhetetlen, hiszen egyre nagyobb a verseny a földrészek között, miközben a lokális, nemzetgazdaságok közötti verseny is erősödik. Fontos tehát, hogy a gazdálkodók és az államapparátus is jól felkészült legyen.
Vizsy József felidézte: a szövetség tavaly kötött együttműködési megállapodást a budapesti Corvinus Egyetemmel, melynek eredményeként 2017 februárjában vámlogisztikai posztgraduális képzést indítanak.
Rámutatott: régi célkitűzés, hogy Magyarország a térség logisztikai központjává váljon. Ehhez kiszámítható gazdasági, jogi környezetre van szükség, illetve idő-, költséghatékony vám- és logisztikai rendszereket kell kidolgozni.
Szabó Károly, a NAV vámszakmai szakfőigazgatója emlékeztetett: Magyarországot mindenki a világ többi részével méri össze, tehát ahhoz, hogy valaki ide fektessen be, a lehető legjobb paramétereket kell biztosítani, beleértve a jogi környezetet és a hatóságokkal való együttműködést is.
Úgy vélte, ma már elvárás, hogy a NAV ne csupán adó-, vám-, és bűnügyekkel foglalkozzon, hanem mindezen területeket együttesen kezelje.
MTI
További hírek
Automatikus részletfizetési lehetőség vállalkozás esetében
Praxisjog értékesítésének adózása
Változások a Békéltető Testületi eljárásban
Praxis, jog, vállalkozás
Lehetőségek a nyugdíjszámítás megkönnyítésére
Az önköltség-számítási szabályzat változó határértékei
Kivás cég Szja- és szocho bevallása
Taxaméter használata a nyugtaadás új szabályainak tükrében
Járhat-e a táppénz visszamenőleg?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
14
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



