JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Napokon belül kihirdetik a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényt, amelyet az Országgyűlés 2016. április 12-i ülésén, kivételes tárgyalásban fogadott el.
A nevezett törvény a hírekben „boltzár törvényként” gyakran szereplő, a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt (Kszvmtv.) helyezi hatályon kívül.
A Kszvmtv. korlátozásától mentessé váló vasárnapi munkavégzéssel összefüggésben változnak a kereskedelemről szóló törvény, valamint a Munka Törvénykönyve előírásai: a módosító rendelkezések szó szerint megegyeznek a hivatkozott törvények 2015. március 14-én – a „boltzár” bevezetését megelőző napon – hatályos szövegezésével.
A módosítások a törvény kihirdetését követő napon lépnek hatályba. Ez azt jelenti, hogy a kiskereskedelmi szektorban való vasárnapi munkavégzés korlátai a Magyar Közlönyben megjelenését követő első vasárnap szűnnek meg.
További hírek
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Borturisztikai beruházás adózási kérdései
ÖCSG szocho kötelezettsége
Munkavállalók fejlesztése: képzési lehetőségek 2024-ben
Székhely-áthelyezés kedvezőbb iparűzési adóra tekintettel
Megbízás tb-kötelezettségei
Kinek szabad és kinek nem a Kék Kártyával dolgozni?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
15
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR