GAZDASÁGI HÍREK

Külföldre mehetnek a cégek a törzstőkeemelés miatt
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Tömeges cégtörlés, külföldre vándorlás – ez is lehet a következménye a kötelező törzstőkeemelésnek. De az sem kizárt, hogy látva a nem teljesítő vállalkozások magas számát egyszerűen meghosszabbítják a határidőt.

2016. február 29.

Többször megírtuk, hogy március 15-ig kell elvégezniük a kötelező törzstőkeemelést a magyarországi kft.-knek. Erre a 2014. március 14-én hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt van szükség. Az azóta alapított társaságoknak már minimum 3 millió forintos törzstőkével kellett indulniuk, míg a korábban alapított cégeknek két évük volt, hogy 500 ezer forintról felemeljék a törzstőkéjüket.

A törzstőkeminimum összegének nagysága általában különböző gazdasági szemléletet is tükröz. Az alacsony törzstőke a szabad vállalkozást segíti, míg a magasabb összeg a konzervatívabb irányt képviseli. Ez utóbbinak általában az a magyarázata, hogy legyen valós felelősség a cég mögött.

Ez így rendben is lenne, ha a törzstőkével kapcsolatos szabályokat betartanák a cégek, és ha készpénzben nem is tudják felmutatni az összeget, de van helyette értékben megfelelő vagyon. És az sem mindegy, hogy ezt a kötelezettséget mennyire tartatják be a hatóságok.

Két év volt rá, lesz több is?

A tőkeemelés teljesítésének több módja is lehetséges (erről bővebben itt és itt írtunk.) A legegyszerűbb módszer a hiányzó 2,5 millió forint befizetése bankszámára vagy a házipénztárba – az utóbbi megoldással a banki befizetéssel járó külön túra is megspórolható, azért az kérdéses, hogy milyen visszaélésre ad lehetőséget, ha a házipénztárba való befizetést „csak” le kell papírozni.

Bár a tőkeemelésre kereken két évük volt a cégeknek, 100 ezernél is több lehet azon társasságok száma, amelyek eddig ezt nem teljesítették. Pedig akik nem tartják be az időpontot, figyelmeztetés után, komoly büntetésre számíthatnak a cégbíróságtól, ha ezt követően sem tesznek eleget a kötelezettségüknek, végül törlésre is kerülhetnek. Persze az sem kizárt, hogy ha valóban több ezer cég nem teljesít határidőre, egyszerűen meghosszabbítják a határidőt. (Ez történt, amikor néhány éve az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályok változtak, a többszöri határidő kitolásnak köszönhetően végül csak néhány egyéni vállalkozót kellett csak törölni.)

El lehet menni

Korábbi cikkeink kommentjeiben többször is írták olvasóink, hogy a kényszer tőkeemelés miatt az is előfordulhat, hogy sokan külföldre viszik vállalkozásukat. Székhelyáthelyezésre ilyen módon nincs lehetőség, van egy úgynevezett határon túli átalakulási forma, ám ez igen bonyolult és költséges eljárás. Ennél egyszerűbb, ha a magyar céget felszámolják, és újat alapítanak külföldön.

Szakemberek szerint a külföldre településre főleg a szolgáltató cégeknek van lehetősége, és elnézve a környező uniós tagállamokat bőven akad törzstőke szempontjából Magyarországnál olcsóbb ország. Bulgáriában egy euró a minimális törzstőke mértéke, Romániában nagyjából 15 ezer forint, Szlovákiában már 5000 euró (1,5 millió forint.) Mivel Németországban 25 ezer, Ausztriában pedig 35 ezer euró a kötelező törzstőke, így arra kicsi az esély, hogy azok, akik nem tudnak bemutatni 2,5 millió forintot, azok ezen országokat választanák.

hvg.hu

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR