GAZDASÁGI HÍREK

Varga Mihály: előbb-utóbb a hitelminősítők is megváltoztatják véleményüket
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A hitelminősítők még mindig nehezen módosítanak Magyarországgal kapcsolatos véleményükön, de előbb-utóbb ennek is eljön az ideje, hiszen Magyarország olyan eredményeket ért el az utóbbi években, ami európai összevetésben siker - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

2015. október 12.

Varga Mihály azzal kapcsolatban beszélt erről az M1 aktuális csatornán hétfőn, hogy idén őt választotta az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa. Az újság évről-évre közgazdászok, elemzők, bankárok véleményét összesítve dönt a világ legjobb pénzügyminisztereiről és jegybankelnökeiről. Varga Mihály a hét végén vette át az elismerést Limában, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűlésének keretében.     Varga Mihály hangsúlyozta: a svájci frank hitelek forintosítása valóban sikertörténet volt, és bár a díjat személy szerint ő kapta, sok ember munkája van mögötte. Példaként említette a bankszövetséget, a kormányt, a minisztériumi dolgozókat, a kis- és középvállalkozókat, a magyar munkavállalókat.
    A díj a beruházások növekedésének, az adósságcsökkentésnek, a feketegazdaság elleni küzdelemnek is az elismerése - hangsúlyozta a miniszter. Varga Mihály szerint Magyarország visszanyerte azon korábbi megítélését, amellyel a 2000-es évek elején rendelkezett.
    Szólt arról is, hogy a limai közgyűlésen sok partnerrel találkozott, akik teljes egészében elismerik az utóbbi évek magyar eredményeit, Magyarországgal üzletelni szeretnének, stabil országot látnak, és tőkét szeretnének idehozni.
    Varga Mihály Christine Lagarde-nak, az IMF vezérigazgatójának szavaira utalva kifejtette: a valutaalapnak is változnia kell. Az IMF is felismerte, hogy a korábbi ortodox, liberális, neoliberális gazdaságpolitika eszköztárával nem tudták kezelni a válságot. Most van arra lehetőség, hogy az IMF is új elemeket emeljen be a gyakorlatába; Magyarország jó példa erre, saját utat választott - vélekedett a nemzetgazdasági miniszter.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR