A megállapított kártérítés módosítása

Amennyiben a munkáltatói kárfelelősséget – mind a jogalap, mind a kár összegszerűsége tekintetében – megállapította a bíróság, akkor a kártérítés megfizetésére a bírósági ítélet alapján köteles. Ha azonban a kártérítés járadék jellegű, akkor utóbb, a körülmények változása esetén lehetőség van a kártérítés mértékének módosítására.
A kártérítés módosítását a károsult, és az kérheti, aki a kárfelelősséget viselte; azaz:
– a munkavállaló, vagy a hozzátartozója, ha önálló kártérítési igénnyel bírt;
– a munkáltató, vagy a felelősségbiztosítás alapján helytállt biztosító.

A módosításra a kártérítés megállapítása után, a kártérítés megállapításának alapjául szolgáló körülményekben beállt lényeges változás alapján van lehetőség. Ez a változás bekövetkezhet a munkavállaló, de akár a munkáltató körülményeiben is, és bármelyik fél javára, illetve terhére szólhat.

A munkavállaló körülményeiben jellemzően ilyen lehet, ha egészségi állapota tovább romlik, és ezért új kezelésekben kell részesülnie, ami többletköltséggel jár, de az is, ha épp javul, és e miatt szélesebb körben is el tud, tudna helyezkedni, amivel az általa elvárhatóan megkereshető jövedelem mértéke emelkedik. A munkáltató körülményeiben ilyen lehet tipikusan egy munkabér-fejlesztés, ami alapján a munkavállaló is többet keresne, ha kár nem érte volna. A körülményben bekövetkező változásnak lényegesnek kell lennie; azaz például a munkavégzési képességet ténylegesen nem befolyásoló, de százalékos mértékben eltérően megállapított egészségkárosodás nem tartozik ide.

A bírói gyakorlat is több esetet ismer, amikor a megállapított kártérítés módosítására lehetőség van:
a) Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött munkavállaló is igényelhet járadékmódosítást, a járadék továbbfizetését, amennyiben igazolható, hogy az öregségi nyugdíja magasabb volna a rokkantsági nyugdíjnál, amennyiben azt az elérhető keresete alapján határoznak meg (Legf. Bír. Mfv. I. 10.841/1999/3.).
b) Az öregségi nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló javára megállapított keresetveszteségi kártérítés összege csak abban az esetben emelhető fel, ha az összes körülmény gondos mérlegelése mellett megállapítható, hogy a munkavállaló a sérelem előtti munkakörében továbbdolgozott volna (MK 111., BH 1995/683.). Nem követelhető viszont olyan béremelkedésre alapított járadékemelés, amely a munkavállalóra nem hatott volna ki (Legf. Bír. Mfv. I. 10.245/2000.).

A Legfelsőbb Bíróság (ma: Kúria) egy eseti döntésében elvi jelleggel kimondta, hogy a károsult munkavállalót nem terheli olyan kötelezettség, amelynek értelmében a balesetkori családi állapotát, lakását, ingatlanát stb. változtatás nélkül kell megőriznie avégett, hogy a kártérítés összegét változatlanul hagyja. Ha az említett változtatás nem minősül káronszerzésnek, nem zárható ki – a kellő mértéktartás és a tisztességes eljárás alapelvét is figyelembe véve – a kártérítési kötelezettség megállapítása, módosítása.

A konkrét esetben a munkavállaló munkabalesete előtt saját szükségleteinek kielégítése céljából foglalkozott állatok tartásával. A bíróság családi, háztáji gazdálkodási körülményeket vizsgált a bizonyítási eljárásban, és a tanúk, valamint a szakértő előadásai alapján életszerűnek ítélte, hogy a munkavállaló a lakóhelyét, családi és egyéb körülményeit alapul véve állatok tartásával – a háztáji gazdaságát fejlesztve – foglalkozhatott volna, ha nem szenved horpadásos nyílt koponyacsonttöréssel járó, és jelentős munkaképesség-csökkenést okozó munkahelyi balesetet. Önmagában tehát a Legfelsőbb Bíróság azt a körülményt, hogy a munkavállaló a kár bekövetkezte előtt csak háztáji jelleggel foglalkozott állattartással, majd a kár bekövetkeztét követő időre már olyan kártérítés megállapítását kérte, amely az állattartó vállalkozás költségeinek megtérítését kérte, nem utasította el, mivel a munkavállalónak jogában állt változtatni életkörülményein, és a változtatással kapcsolatos költségeinek, mint kárnak a megtérítését is igényelni.

A károsult tehát a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul megőrizni avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben a káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve lesz a változtatások korlátja (EBH2002. 695).

A korábban említett a módosítások eshetőlegesek; vagyis, amennyiben a károsult, a munkáltató vagy a felelősségbiztosító nem kezdeményezi azokat a bíróság előtt, úgy a korábbi körülmények alapján megítélt kártérítés marad hatályban. Ettől eltérő esetek, amikor a törvény alapján kötelező felülvizsgálni a megállapított kártérítést, ha a károsodás fiatal munkavállalót ért, és a munkavállaló
– tizennyolcadik életévének betölti, vagy
– a szakképzettség elnyerése érdekében végzett tanulmányai befejezését követő egy év eltelik.

Az ezt követő időre a részére járó kártérítést a munkaképességében vagy a képzettségében bekövetkezett változásnak megfelelően kell megállapítani – vagyis az általa elvárhatóan megkereshető jövedelem mértékét  ismételten meg kell állapítani.

A kártérítés számítása munkabérváltozás esetén

A kártérítés módosításának alapjául szolgáló munkabérváltozás mértékének meghatározásánál a munkáltatónak felül kell vizsgálnia a szervezetében bekövetkezett munkabérváltozásokat, amelyre nézve a törvény egyértelmű szempontokat határoz meg.

Ha a károsultat a sérelem (kár) bekövetkezésekor foglalkoztató szervezeti egységénél volt munkabérváltozás, akkor a módosítás alapjaként
– a károsulttal a szervezeti egységben azonos munkakört betöltő munkavállalókra nézve, ilyen hiányában
– a szervezeti egységnél
ténylegesen megvalósult átlagos, éves munkabérváltozást kell figyelembe venni.

Ha a károsultat a sérelem (kár) bekövetkezésekor foglalkoztató szervezeti egység a módosítás időpontjáig már megszűnt, akkor a módosítás alapjaként
– a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalókra nézve, ilyen hiányában
– a munkáltatónál általános jelleggel,
ténylegesen megvalósult átlagos éves munkabérváltozást kell figyelembe venni.

Ha a munkavállalót fizikai munkakörben foglalkoztatták, akkor sem igényelheti a munkáltatónál megvalósult bérfejlesztés elszámolását, ha a fizikai és a szellemi munkakörben foglalkoztatottak bérfejlesztésének mértéke eltér. Esetében a fizikai foglalkoztatásúak (szervezeti egység hiányában és függetlenül a munkakörök megszervezésétől, az ellátott feladatoktól) a károsulttal megközelíthetőleg azonos munkakört ellátóknak minősülnek (EBH2004. 1155). A több évre visszamenő számítás alapjának lehetőleg azonosnak kell lennie. A törvényben előírt számítási módok választása nem lehet tetszőleges. A kártérítés kiszámításának egymásnak nem ellentmondó adatokon kell nyugodnia (BH1995. 741).

Ha a munkáltatónál nem volt bérfejlesztés, akkor a munkáltató járadékemelésre nem kötelezhető. Elképzelhető viszont, hogy a minimálbér emelkedése ilyen esetben is érintette volna az adott munkavállalót. Ekkor a munkavállaló keresetveszteségi járadékát a munkáltató a kötelező legkisebb munkabér mértéke alapján köteles megfizetni akkor is, ha a munkáltatónál egyéb bérfejlesztés nem valósult meg (BH2005. 263). Ha a munkáltató felszámolás alatt állt és bérfejlesztést nem hajtott végre, a balesetes munkavállaló javára bérfejlesztésként a felperes munkakörében elért országos béradatok figyelembevétele nem törvénysértő (Legf. Bír. Mfv. I. 10.274/2000/5.). Ha a kártérítési járadékot a KSH által közölt segédmunkási kereset alapján állapították meg, az ennek megfelelő bérfejlesztést kellett a járadékmódosításnál figyelembe venni (BH2001. 446).
A munkabérváltozás is megvalósulhat a munkabér emelésével vagy akár a csökkentésével is; mindkét esetben van lehetőség a kártérítés módosítására.

Tájékoztatási kötelezettség a kártérítés módosításával kapcsolatban

Annak érdekében, hogy a kártérítés módosításának szükségességéről a felek dönteni tudjanak, ismerniük kell azokat a körülményeket, amelyekben változás állhat be, illetve azt, hogy azokban ténylegesen beállt-e valamilyen változás. A tájékoztatási kötelezettség a feleket – mivel munkajogi igényről van szó – az általános szabályok alapján is terheli,  de a törvény külön szabályokat is meghatároz erre az esetre.

A munkáltató és a biztosító számára lehetőség, hogy a károsulttól, azaz
– a munkavállalótól vagy
– hozzátartozójától (ha kártérítési igényét saját jogán érvényesítette)
a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérjen.

A munkavállalónak, illetve a hozzátartozónak ilyen tájékoztatást kérnie sem kell; a munkáltató külön felhívás nélkül is, tizenöt napon belül köteles értesíti, ha a kártérítés módosítására alapul szolgáló munkabérváltozás (emelés vagy csökkentés) történt. A munkabérváltozás meghatározásánál.

A kártérítési igény elévülése

A munkajogi igény három év alatt évül el, kivéve, ha a kárt bűncselekménnyel okozták; ebben az esetben öt év alatt, ha pedig a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt.  A munkavállaló igényének érvényesítésével kapcsolatos elévülési időt a felek nem rövidíthetik le.
Az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni, a munkajogi speciális szabályok figyelembe vételével.  

A kárigény elévülése akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik;  a kártérítés pedig a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.  Az elévült követelést a Ptk. eltérő rendelkezése hiányában bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni, de az elévült követelés alapján teljesített szolgáltatást (a megfizetett kártérítést) a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni utóbb nem lehet. Az elévülést munkajogi igények esetén hivatalból kell figyelembe venni.

Az elévülés nyugvása

Kivételt képez, ha a kárigény esedékességétől számított elévülési idő már eltelt, de az elévülés nyugszik. Erre akkor kerül sor, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni. Ha az elévülés nyugszik, az akadály megszűnésétől számított egyéves határidőn belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra.
Így például, ha az elévülés 2 év 6 hónap alatt nyugszik, majd megszűnik az akadály, ami miatt az igényt nem lehetett érvényesíteni, akkor a munkavállalónak az akadály megszűnésétől számított 1 éve van arra, hogy kárigényét érvényesítse.

Munkajogi kárigények esetén a bírói gyakorlat az elévülés nyugvásának tekinti például azt, ha a munkavállalónak már volt keresetvesztesége, azt azonban – annak idején, a károsodás időpontjában – természetes eredetű egészségromlással hozták összefüggésbe, utóbb viszont orvosilag kimutatható, hogy az egészségkárosodás (a kár) a munkaviszonyával összefüggő balesetre (megbetegedésre) vezethető vissza. Ilyenkor a károsodás és az okozati összefüggés későbbi megállapítása között eltelt időszakot az elévülés nyugvására vezető vagyis olyan időszaknak kell tekinteni, amely alatt a jogosult menthető okból nem érvényesítette igényét (MK 93.).

Az elévülés megszakítása

Szintén kivétel, ha az elévülés megszakad; ez akkor következik be, ha
– a tartozást a kötelezett (munkáltató) elismeri;
– a kötelmet megegyezéssel módosítják, vagy egyezséget kötnek;
– a követelést a kötelezettel szemben a jogosult bírósági eljárásban történő érvényesítette, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott; vagy
– a követelést a jogosult csődeljárásban bejelentette.

Az elévülés megszakításától vagy az elévülést megszakító eljárás jogerős befejezésétől az elévülés újból kezdődik. Így például, ha az elévülés a 2 év 6 hónap után megszakad, akkor a munkavállalónak a megszakítástól számítottan ismét 3 éve van arra, hogy kárigényét érvényesítse.

Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a kötelem megegyezéssel való módosítása és a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

Szakaszos elévülés

Előfordulhat, hogy a kár nem a károkozó magatartás időpontjában, hanem később következik be. Például, a balesetet szenvedett munkavállaló munkaképességét visszanyerve eredeti munkakörében munkába állt, utóbb azonban – akár évek múltával – ugyanabból a balesetből, foglalkozási megbetegedésből eredően ismét keresőképtelen beteg lesz. Ilyenkor, ha
– a sérelemmel összefüggésben,
– több kárigény származik, amelyek
– egymástól elkülönülnek (önállóak), és
– egymástól eltérő időpontban esedékesek,
akkor az elévülési időt egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani  – vagyis az újabb ilyen kárigények elévülése később kezdődik. A balesetből eredő elkülönülő kártérítési igények elévülési idejét egymástól függetlenül külön-külön kell számítani (Legf. Bír. Mfv. I. 10.280/1998.).

Az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni
– az elmaradt jövedelem és a táppénz,
– az elmaradt jövedelem és a sérelem folytán csökkent kereset,
– az elmaradt jövedelem és a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás
különbözetének megtérítése iránti igényt.

Ezekben az esetekben az elévülési idő kezdete
– a táppénz első fizetésének napja,
– az az időpont, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás első alkalommal vezet jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra,
– a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás folyósításának időpontja.

Ha a munkavállaló az egészségkárosodásból származó táppénzes állományának megszűnése után korábbi munkakörét nem láthatja el, emiatt könnyebb munkakörbe kerül, és keresete is állandó jelleggel lényegesen csökken, a munkakör megváltoztatásával kapcsolatos járadékigény elévülése változatlanul akkor kezdődik, amikor a munkaképesség-csökkenés első ízben vezet keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra.
Ha azonban a munkavállalónak az újabb munkakörbe kerülésével egyidejűleg egyáltalán nincs vagy olyan jelentéktelen a keresetvesztesége, amely miatt okszerűen nem érvényesíti igényét, később azonban egészségi állapotának romlása vagy más ok folytán számottevő kára keletkezik, az igénynek elévülési ideje ettől a későbbi időponttól kezd el folyni (MK 93.).

Az állapotrosszabbodásra alapított nem vagyoni kárigény elévülése nem feltétlenül a munkaviszony megszűnésével kezdődik, ezért az állapotrosszabbodás kezdetét külön vizsgálni kell (Legf. Bír. Mfv. I. 10.195/1998.). A károsultnak a károkozó magatartásával oki összefüggésben ugyanazon a jogcímen, de más ténybeli alapon eltérő időpontban igénye keletkezett. Ilyen esetben az elévülés nem jöhet szóba (Legf. Bír. Mfv. I. 10.816/1998.).

Munkahelyi baleset miatt rehabilitált munkakörben, a korábbinál kevesebb munkabérért foglalkoztatott munkavállaló kérheti azon kárának megtérítését, amely abból adódik, hogy a táppénz alapját képező jövedelme a kár bekövetkeztét megelőzően magasabb volt, mint a kár bekövetkezte után. A kár ilyen esetben a két jövedelem alapján megállapított táppénzek különbözeteként is meghatározható. A teljes kárért való felelősségből következően a károsultat a károsodás (baleset) bekövetkezte utáni időszakban a sorsszerű megbetegedés esetén is olyan helyzetbe kell hozni, mintha a baleset nem érte volna. Amennyiben a különbözet megállapítható, a munkáltató a felelősségét nem háríthatja el pusztán azon az alapon, hogy a táppénz alapját képező megbetegedés sorsszerű megbetegedés volt, és nem állt okozati összefüggésben a károkozó eseménnyel (EBH2009. 1988). Ez az igény önálló elévülési idővel rendelkezik, amely akkor kezdődik, amikor a keresetkiesés (a két táppénz közötti különbözet) először mutatkozik meg.

Hasonló elvi alapokból indult ki a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) az MK 112. számú kollégiumi állásfoglalásában, ahol a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenést, és az e miatti, első ízben okozott keresetkiesésben (jövedelem-kiesésben) mutatkozó károsodást vizsgálta. A kollégiumi állásfoglalás alapja az a jellemzően előforduló körülmény, hogy a balesetet szenvedett (megbetegedett) munkavállaló a sérelemből származó munkaképesség-csökkenése következtében a korábbi munkakörét a továbbiakban már nem tudja betölteni, és ezért áthelyezik olyan munkakörbe, amelyet a megmaradt munkaképességével egészségének veszélyeztetése nélkül el tud látni.

Ennek rendszerint, de nem feltétlenül vele együtt járó következménye, hogy az új munkakörében kevesebb a keresete a korábbi munkakörében elért kereseténél, illetőleg – más esetben – annál a keresetnél, amelyet a korábbi munkakörében elérhetne, ha nem érte volna őt sérelem.

Az egészségkárosodásból származó munkaképesség-csökkenésre tekintettel az egészségi állapotának megfelelő munkakörbe áthelyezett dolgozó járadékigényének elévülése akkor kezdődik, amikor első ízben volt az egészségkárosodásából származó munkaképesség-csökkenése következtében keresetvesztesége. A keresetveszteség meghatározása tekintetében pedig – az elévülés szempontjából – viszonyítási alapul az egészségkárosodás előtti keresete szolgál: azt kell tehát vizsgálni, hogy az áthelyezett dolgozónak az egészségkárosodása előtt elért keresetéhez képest van-e keresetvesztesége, és figyelembe kell venni a társadalombiztosítás keretében kapott baleseti ellátás összegét is.
Mindez természetesen nem jelenti a kár fogalmának arra való leszűkítését, hogy a munkavállalónak az áthelyezés előtti keresetéhez viszonyítva van-e keresetvesztesége. A munkavállalónak keresetvesztesége jelentkezhet olyan módon is, hogy a jövedelme – bár nem kevesebb a sérelem előttinél – nem éri el azt az összeget, amelyet megkereshetne, ha változatlanul tovább dolgozna a sérelem bekövetkezése előtt betöltött munkakörében, mivel az itt dolgozók keresete az időközben történt bérfejlesztések vagy egyéb okok következtében már több annál, mint amennyi a sérelem bekövetkezésének időpontjában volt. Az ily módon keletkezett kárának megtérítése iránti igényét a munkavállaló úgy érvényesítheti, hogy kéri már a megállapított járadékának felemelését olyan arányban, mint amilyen mértékben a munkáltatónál már megvalósult átlagos éves bérfejlesztés következtében a kereset megnövekedett.

Sajátosan jelentkezik ez az igény abban az esetben, ha a munkavállalónak korábbi, az áthelyezése előtti munkakörében elért keresetéhez viszonyítva nincs és nem is volt jövedelemvesztesége, következésképpen járadék megállapítására ilyen jogcímen nem is kerülhetett sor. Valójában azonban van keresetvesztesége annak folytán, hogy jövedelme magasabb lenne, ha továbbra is az áthelyezése előtti munkakörben dolgozna, mert az e munkakörben dolgozók keresete időközben nagyobb mértékben emelkedett. Az kétségtelen, hogy a munkavállaló az ilyen módon keletkezett kárának a megtérítésére is igényt tarthat, gyakorlatilag pedig az ilyen igénynek az elbírálása ugyanúgy történik, mint a járadék felemelése iránti igénynek, azzal, hogy ennek az igénynek önálló elévülési ideje nincs.

Járadékigény elévülése

A járadékkövetelés elévülési ideje a járadékkövetelés egészére egységesen akkor kezdődik, amikor a járadékkövetelést megalapozó kár első ízben jelentkezik.  A járadékigény visszamenőleges, 6 hónapnál korábbi időre szóló érvényesítésére vonatkozóan a törvény nem tartalmaz korlátozást.